A vállalatok és a munkavállalók döntéseit is befolyásolhatja, hogy mely államokban tiltják meg az abortuszt

– írja a CNBC. Az elemzők már a hosszabb távú gazdasági következményeket latolgatják.

Kevin Stitt oklahomai kormányzó május végén írta alá az Egyesült Államok legszigorúbb abortusztilalmát, amely már a megtermékenyítéstől kezdve megtiltja az abortuszt, egyben lehetővé teszi, hogy magánszemélyek bepereljék azokat, akik segítenek a nőknek megszakítani terhességüket.

A jogszabály, amely azonnal hatályba is lépett, 

csak orvosi vészhelyzet, nemi erőszak vagy vérfertőzés esetén tesz kivételt.

Több amerikai állam a napirendjére tűzte az abortusz kérdését, miután nyilvánosságra hozták, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezheti az 1973-as Roe kontra Wade néven ismert peres eljárást, amely megalapozta az abortuszhoz való alkotmányos jogot. Egy kiszivárgott legfelsőbb bírósági véleménytervezetből az is kiderült, hogy a testület konzervatív többsége felül kívánja vizsgálni a szövetségi abortuszjogokat, és a kérdést visszautalja a tagállamok hatáskörébe.

Továbbra is tart az abortusz csata az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága még nem hozta nyilvánosságra az abortuszhoz való jogot drasztikusan csökkentő határozatát, de a következő jogi csatározás már el is kezdődött az ügyben.

Az indulatok a pattanásig feszültek. Radikális amerikai abortuszpárti aktivisták egy abortuszellenes terhességi központra dobtak Molotov-koktélt Oregonban, alig egy héttel azután, hogy hasonló eset történt New Yorkban. Az amerikai Kongresszus fokozott védelmet biztosítana a legfelsőbb bíráknak és családtagjainak.

Pro-choice activists are seen outside of the US Supreme Court in Washington, DC on June 15, 2022. - A draft opinion leaked in May would have the conservative majority on the nine-member court overturn Roe v. Wade, the 1973 landmark decision allowing nationwide access to abortion. (Photo by MANDEL NGAN / AFP)
Fotó: MANDEL NGAN / AFP

A cégvezetők 80 százaléka véli úgy, hogy az abortusztörvény hatással lehet a jövőbeni döntéseire

– derült ki a portál számára adott válaszokból. A megkérdezettek 50 százaléka nyilatkozta, hogy fontos számára, a cége olyan államban működjön, amelynek törvényei nyitottak és befogadóak.

A tilalmat kritizálók szerint a törvénymódosítás a lehető legrosszabbkor jött, amikor egyébként is súlyos munkaerőhiánnyal küzdenek egész Amerikában, félő, hogy ez az ügy hatására tovább fokozódik. Értékes tehetségeket, köztük sok női munkavállalót veszíthetnek vagy szalaszthatnak el.

Megtiltotta az abortuszról való társalgást dolgozóinak a Meta

Az alkalmazottak szerint ez az álláspont ellentétes a Meta korábbi munkahelyi politikájával.

 

Pro-choice and anti-abortion demonstrators gather in front of the US Supreme Court in Washington, DC, on June 21, 2022. - The US Supreme Court released five decisions today, but decisions in cases regarding abortion rights, guns, climate change, and immigration are still expected by the end of their term. (Photo by Stefani Reynolds / AFP)
Fotó: Stefani Reynolds / AFP

A cikk felidézte, hogy éles vitába keveredett a Disney Ron DeSantis-szal, Florida republikánus kormányzójával az állam gyermekvédelmi törvénye kapcsán. A vállalat 2000 alkalmazottját költöztetné oda, a határidőt azonban most kitolták 2026-ig.

Állja dolgozói költségét a Levi Strauss, ha utazniuk kell az abortusz miatt

A cég kész vállalni az „egészségügyi utazások” költségeit, amelybe az abortusz is beletartozik. Hasonlóan jár el az Apple és Amazon is.