Különleges kooperációban készült el és jelent meg Győri Zoltán legújabb társasjátéka Magyarország egyik legsikereresebb startupjával, az Egyesült Államokban terjeszkedő PanIQ Escape Roomsszal együttműködésben – közölték az alkotók. A játék bemutatóját a napokban rendezték meg a Hadikban, különlegessége pedig, hogy Magyarországon és az Egyesült Államokban egyszerre debütált, az angol verzió az Amazonon rendelhető meg.

Fotó: Llamageddon

Llamageddon nevű társasjáték röviden arról szól, hogy PuhaAfrikán – amely egy lámák által lakott bolygó – kitör az “Alpakalipszis” és mindenkinek menekülnie kell. A bolygó egyetlen űrhajót indít csupán, amin meghatározott számú férőhely van. Ügyesen meg kell győzni a játékostársakat arról, hogy a mi lámánk a kulcs a túléléshez, még akkor is, ha titokban például egy kleptomán helyszínelőről van szó. A készítők szerint humoros és egyedi társasjáték született, amit a tapasztalatok alapján nagy nevetések közepette játszott a közönség.

Fotó: Llamageddon

A PanIQ Escape Rooms Strausz Patrikkal magas színvonalú szabadulószobákat üzemeltetnek világszerte, Gábossy Ákos CEO pedig elmondta, a céljuk az volt, hogy olyan játékot alkossanak, amelynek köszönhetően az emberek a szabadulószobák élményét vihetik haza – így kerültek kapcsolatba Győri Zoltán társasjáték-tervezővel, a Mit játszunk? vlog egyik vezetőjével. 

Véleményük abban egyezik, hogy a társasjáték tulajdonképpen a szabadulószoba rokon területe, a közösségi élményen és a kooperatív együttműködésen van a hangsúly, miközben mindenki megcsillogtathatja egyéni képességeit is. Győri Zoltán megjegyezte,

kifejezetten olyan játékokat szeret fejleszteni, melyek nem igényelnek előzetes ismereteket – a Llamageddont amúgy az American Horror Story inspirálta. 

Fotó: Llamageddon

Minden játék fejleszt, itt pedig kifejezetten a játékosokra van bízva, hogy mennyit és mit hoznak ki belőle. Nem lehet megúszni, hogy beszélgessünk a velünk egy asztalnál ülőkkel, egyben gyakorolhatjuk taktikai készségeinket is, hiszen valahogy fel kell juttatnunk a lámáinkat a hajóra

– mondta Győri Zoltán. A játékban összesen 66 egyedi karakter található, a grafikai munkát pedig Czimbalmos Boglárka végezte el, akinek egyben a diplomamunkája is volt.