BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elhunyt a KGB utolsó főnöke

A KGB utolsó elnöke 85 évesen halt meg.

Elhunyt Vagyim Bakatyin, a szovjet Állambiztonsági Bizottság (KGB) utolsó elnöke, 85 éves volt – jelentette hétfőn a RIA Novosztyi hírügynökség jólértesült forrásra hivatkozva. Bakatyin a Mihail Gorbacsov szovjet elnök-pártfőtitkár ellen 1991 augusztusában megkísérelt puccs után került a KGB élére. Ebben a minőségében leginkább arról vált ismertté, hogy az államfő jóváhagyásával, Moszkva jószándékának jeleként átadta az Egyesült Államoknak a moszkvai amerikai nagykövetség új épületének eredeti lehallgatási tervét.

Vagyim Bakatyin 1937. november 6-án született a Novoszibirszk megyei Kiszeljovszkban. Elvégezte a Novoszibirszki Építőmérnöki Egyetemet, az építőiparban dolgozott, majd 1973-ban belépett a Szovjetunió Kommunista Pártjába, ami elindította politikai pályafutását.

A Kirov, később a Kemerovo megyei pártbizottság első titkára volt, majd a párt Központi Bizottságának tagjává választották. 1988-ban belügyminiszterré nevezték ki. 1991-ben versenybe szállt a választáson Oroszországi Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökségéért, és hat jelölt közül az utolsó helyen végzett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.