Az IBU salzburgi kongresszusán negyven ország küldöttei szavaztak Oroszország felfüggesztésének fenntartása mellett, egy nem és négy tartózkodás ellenében. A tilalom érvényben maradt a háborúban Moszkvát támogató Fehéroroszországot illetően is.

A nemzetközi szövetség álláspontja szerint a felfüggesztésnek csak akkor lehet vége, ha a két ország biatlonszövetsége egyértelműen elhatárolódik a háborútól.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) február 28-án javasolta a nemzetközi sportszövetségeknek, hogy az ukrajnai invázió miatt akadályozzák meg az orosz és a fehérorosz sportolók versenyeken való indulását. Az IBU márciusban vonta meg a két ország sílövőinek rajtjogát, és függesztette fel mindkét szövetség tagságát a sportági világszövetségben.