Elítélték az Uber volt biztonsági főnökét, miután még 2016-ban megpróbált eltitkolni egy adatszivárgást, amelynek keretében a hackerek több tízmillió ügyfél adatait szerezték meg a taxitársaságtól.

Uber lets customers plan rides a month ahead
Fotó: NurPhoto

Joseph Sullivant San Franciscóban az esküdtszék az igazságszolgáltatás akadályozásával és információk eltitkolásával kapcsolatban ítélte el, ám egyelőre óvadék ellenében szabadlábon maradhat, amíg a büntetés kiszabására sor kerül. Ez az ügyészek szerint összesen nyolc év börtön lehet.

Az ügyben eljáró észak-kaliforniai kerületi ügyész közleménye kiemelte, hogy a térség technológiai cégei óriási mennyiségű adatot gyűjtenek, ezért nem tolerálható, hogy a vállalati vezetők fontos információkat rejtsenek el a nyilvánosság elől, mivel reputációjukat fontosabbnak tartják, mint a fogyasztóikat.

Ez lehet az első vállalati vezető elleni ítélet egy adatszivárgás kapcsán.

Sullivant 2015-ben vette fel az Uber, majd 2016 novemberében kapott üzenetet a hackerektől, és dolgozói is gyorsan megerősítették, hogy a támadók 57 millió felhasználói adatait és 600 ezer sofőr jogosítványának számát szerezték meg. Az egykori biztonsági főnök ezután igyekezett a történteket elrejteni mind a nyilvánosság, mind az egy másik kibertámadás miatt vizsgálódó Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) elől – jelenti az AP hírügynökség.

Az ügyészek szerint beosztottjait ezután Sullivan arra utasította, hogy a belsős céges biztonsági csoporton kívül állítsák azt, hogy az üggyel kapcsolatban semmilyen vizsgálat nincs, és százezer dollárnyi bitcoint is fizetett a támadóknak a titoktartásért cserébe. A vádak szerint a szakember annak ellenére döntött a titoktartás mellett, hogy tudta, a hackerek más cégeket is támadnak és zsarolnak.

Miután az Uber éléről eltávolították Travis Kalanicket, az új menedzsment is vizsgálódni kezdett az ügyben. Ez Sullivan kirúgásával járt, hiszen a cég új cezetőinek is hazudott.