Nyolcvanegy éves korában hétfőn elhunyt Mészöly Kálmán válogatott labdarúgó, edző, aki játékosként 61-szer ölthette magára a címeres mezt, szövetségi kapitányként pedig 1982-ben kivezette a válogatottat a világbajnokságra.
Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja szerint 1941. július 16-án Budapesten született. Már tizenegy évesen a III. Kerületi TTVE csapatában rúgta a labdát, 1959-ben igazolta le a Vasas SC. Az angyalföldi klubhoz visszavonulásáig, 1972-ig hű maradt, a csapat meghatározó tagjaként 279 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Minden idők egyik legjobb magyar középhátvédje 32 gólt szerzett, remekül fejelt, és általában ő rúgta a büntetőket is. A Vasassal négy bajnoki cím mellett (1961, 1962, 1965, 1966), három Közép-Európai Kupát (1962, 1965, 1970) nyert, 1962-ben idehaza az év labdarúgójává választották.
1961-ben lett a válogatott tagja, és 1971-ig 61-szer húzhatta magára a címeres mezt, a Vasas játékosai közül ezzel máig ő a csúcstartó. A nemzeti tizenegyben hat gólt szerzett, ebből négyet büntetőből, s háromszor volt Európa-válogatott. A Szőke Szikla becenévre hallgató védő két világbajnokságon vett részt, a válogatott 1962-ben Chilében és 1966-ban Angliában is a negyeddöntőig jutott.
Angliában a csoportmérkőzések során világszenzációt keltve 3-1-re legyőzték a kétszeres világbajnok Brazíliát. A harmadik gólt Mészöly vágta be tizenegyesből (a rádióriporter Szepesi György szerint a lövés előtt a csapatból senki sem mert odanézni), s a mérkőzést kiugrott válla miatt felkötött karral játszva fejezte be.
1964-ben részt vett a futball történetének második Európa-bajnokságán (hivatalosan Európai Nemzetek Kupája) Spanyolországban, ahol a bronzmérkőzésen 3-1-re verték Dániát. 1969-ben ő is ott volt Marseille-ben, a csehszlovákok ellen 4-1-re elvesztett pótselejtezőn, ami után a válogatott első alkalommal nem jutott ki a selejtezőből a világbajnokságra. A „magyar futball Mohácsa” után hangzottak el Mészöly szájából a keserű szavak: „a mi időnk lejárt...” Később azt mondta: úgy értette, hogy változtatni kell a szemléleten, az MLSZ vezetésén, de a sportvezetés szó szerint értette és a harmincon felüli játékosokat „öregnek” minősítette.
Visszavonulása után, 1972-től a másodosztályú Ganz-Mávag SE, majd a Budafoki MTE vezetőedzője lett, 1974-ben megszerezte a labdarúgó-szakedzői diplomát, 1982-ben pedig mesteredző lett. 1976-tól Békéscsabán dolgozott, 1978–80 között és 1983–84-ben a Vasas SC vezetőedzője volt, a csapattal 1980-ban bronzérmet szerzett a bajnokságban. 1985-ben a török válogatott szövetségi kapitánya, 1985–86-ban a Fenerbahce, 1986-ban az Altay Izmir vezetőedzője volt.
1988-ban, amikor a Zalaegerszegi TE szaktanácsadójaként dolgozott, egy bajnoki találkozó után bundagyanú miatt fél évre eltiltották a labdarúgástól. Ezután egy idényen át ismét a Vasas vezetőedzője volt. Az 1991–92-es idényben a szaúd-arábiai al-Ittihád, 1993–94-ben ismét a Vasas csapatánál edzősködött.
Szövetségi kapitányként összesen 61 mérkőzésen ült a kispadon. Először 1980–1983 között, amikor a nemzeti csapat irányításával első helyen jutott ki az 1982-es spanyolországi világbajnokságra, pedig a csoportban olyan erős riválisok szerepeltek, mint Anglia és Románia.
A válogatott a vb-n első mérkőzésén 10–1-re győzött Salvador ellen, máig ez a világbajnokságok történetének legnagyobb arányú sikere a Magyarország–Dél-Korea 1954-es 9–0-s diadallal együtt, és az egyetlen, amikor két számjegyű eredmény született.
Ezután azonban vereség következett Argentínától és döntetlen Belgiummal szemben, s a magyarok számára véget ért a torna. Mészöly Kálmán másodszor 1990–91-ben lett szövetségi kapitány, 18 mérkőzésen át vezette a nemzeti csapatot, de a svédországi Európa-bajnokságra nem sikerült kijutni. 1994-ben harmadik alkalommal is elvállalta a kapitányi posztot, de miután az angliai Eb-re nem jutott ki a csapat, 1996-ban lemondott.
1998-tól a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga társadalmi elnöke, majd szakmai igazgatója, 2007-ig a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöki tanácsadója volt, 2011-ben klubtanácsadóként visszatért a Vasashoz. Szaktanácsadóként szerepet vállalt a 2012-es Eb megrendezéséért folytatott kampányban.
Mészöly Kálmánt 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, ugyanabban az évben Pro Urbe díjat kapott. 2013-ban a Vasas életműdíjat adományozott neki, 2016-ban Csík Ferenc-díjat kapott, 2018 idén januárjában a Magyar Labdarúgó Szövetség életműdíját vehette át. 2014-ben jelent meg A Szőke Szikla című életrajzi regénye, amelyet Sinkovics Gáborral közösen írt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.