Az orosz erők kedd délután nagyszabású rakétatámadást indítottak Ukrajna ellen, elsősorban energetikai létesítményeket támadtak, a csapások estig folytatódhatnak – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a lakossághoz intézett videóüzenetében.

Nyolcvanöt rakétát lőttek ki Ukrajnára, városainkra, ezek többsége az energetikai infrastruktúrát érte. Egyértelmű, hogy mit akar az ellenség, de nem fogja elérni a célját

– hangoztatta az államfő. Figyelmeztetett, hogy körülbelül húsz rakétacsapás lehet még hátra. „Ezért nagyon kérek mindenkit: vigyázzatok magatokra, és maradjatok még egy darabig az óvóhelyeken!” – üzente. Tudomása van arról – tette hozzá –, hogy több városban a támadások következtében elment az áram. Biztosított afelől, hogy a szakemberek mielőbb helyreállítják az áramszolgáltatást.

Herman Haluscsenko energetikai miniszter közölte, hogy a tömeges orosz rakétatámadás néhány, Ukrajnával szomszédos ország energiarendszerére is hatással lehet. „Ez a támadás nemcsak Ukrajna energiarendszerét érintheti, hanem néhány szomszédunkét is” – írta Facebook-bejegyzésében. Kiemelte, hogy az energiarendszer elleni mostani támadás volt a legmasszívabb a háború kezdete óta.

 

Az ellenség az egész ukrán energiarendszert sújtja, mind a termelő létesítményeket, mind az energiaátviteli rendszereket. Vészleállásokat okoztak minden régióban. A katonai és nemzetközi színtéren elszenvedett vereségek után az ellenség újabb terrorista kísérletet tesz a bosszúra, és a tél beállta előtt igyekszik maximális károkat okozni energiarendszerünkben

– hangsúlyozta Haluscsenko. A miniszter arra kérte az ukránokat, hogy megértéssel kezeljék az energiaellátással kapcsolatos kritikus helyzetet, maradjanak higgadtak, bízzanak az energetikai szakemberekben és az ukrán fegyveres erőkben.

A bombázások következtében a főváros közlekedése is összeomlott:

Az M1 Híradójában elhangzott információ szerint az oroszok nagy erőkkel bombázzák Ukrajna területét, a transzformátorállomások a fő célpontok. A fehérorosz–ukrán határnál eltaláltak egy transzformátorállomást, amely a áramellátásáért felelt. Az olajvezeték leállt, ugyanis nincsen áramellátásuk a szivattyúknak, de az ellátás egyelőre zavartalan. Szeptember végén az Északi Áramlat vezetéket érte támadás – idézte fel az M1 aktuális csatorna.

A Mol kilencvennapi tartalékkal rendelkezik

A Molnak kilencven napra elegendő friss kőolaja van, amelyet a finomítóiban fel tud használni. Alternatív megoldásként az adriai kőolajvezetéken is tudnak kőolajat szállítani. A kilencven nap elegendőnek mutatkozik, hogy a déli szállításokat megszervezzék – hangzott el az M1 Híradójában.