Felvitte a vérnyomásomat, amikor megláttam, hogy a szomszédos ország külügyminisztere a volt miniszterelnökkel találkozik, és a nemzeti érdekekről tárgyalnak

– mondta Rastislav Kácer szlovák külügyminiszter a V4-es külügyminiszterek pozsonyi találkozóján arra az újságírói kérdésre reagálva, hogy mit szólt ahhoz, hogy Szijjártó Péter és találkozott Robert Ficóval. 

A szlovák miniszter azt mondta, hogy 

megivott egy gint, amikor megtudta, hogy a két politikus tárgyalt egymással.

KÁCER, Rastislav; RAU, Zbigniew ; SZIJJÁRTÓ Péter; LIPAVSKY, Jan
Fotó: Mateusz Marek / MTI

Kácer azt is mondta, hogy mély levegőt vett és visszaszámolt, hogy ne fogalmazzon elhamarkodottan, amikor erről tudomást szerzett. Hozzátette, hogy nem kommentálják más országok belpolitikáját, továbbá azt is mondta, hogy nem találkoznának az adott országok ellenzéki politikusaival sem. „Ezek szokatlan lépések” – mondta.

Sok mindent láttam már, de olyat, hogy azért bíráljanak valakit, amiért nemcsak kormánypárti, hanem ellenzéki képviselőkkel is találkozik

 – reagált Szijjártó Péte Káčer bírálatára. „A kölcsönös tisztelet talaján állva érkeztem Pozsonyba, és tárgyaltam többek között Robert Ficóval vagy Igor Matovičcsal is” – tette hozzá Szijjártó, aki szerint ők sosem emelnek kifogást az ellen, ha külföldi politikusok magyar ellenzéki képviselőkkel találkoznak „Nagyon sok vendég jön hozzánk Budapestre, és nagyon hosszú listát tudunk adni önnek arról, hogy hányan találkoztak ellenzéki képviselőkkel. De én soha nem voltam megsértődve” – hangsúlyozta. 

Az Ukrajnának nyújtandó közös EU-s támogatást illetően pedig kiemelte, hogy a kormány nem vétózott meg semmilyen anyagi segítségnyújtást, sőt azt határozottan támogatja, csak kétoldalú alapon, és nem közös hitelfelvétellel. Szavai szerint elvi álláspontról van szó, mivel Magyarország szerint az Európai Unió jövője nem a közös adósság irányában van. 

Tavaly a Szlovákia és a Magyarország közötti kétoldalú kereskedelmi forgalom meghaladta a 13 milliárd eurót, és folyamatos a két ország közötti összeköttetések javítása: jövőre három Ipoly-híd, valamint egy közúti és egy kompkapcsolat fog elkészülni, így öt újabb helyen lesz határátlépés.

Szijjártó korábban elmondta, hogy Szlovákia Magyarország második legfontosabb kereskedelmi partnere, tavaly a kétoldalú kereskedelmi forgalom meghaladta a 13 milliárd eurót, és ezzel rekordot döntött, s idén is 43 százalékos növekedést regisztráltak.