Több száz megemlékező gyűlt össze hétfőn Párizsban a kurd kulturális központnál, ahol három nappal ezelőtt egy férfi lövöldözni kezdett, és három embert meggyilkolt. A helyi sajtó jelentése szerint a rasszista indíttatású támadás helyszínén az áldozatokra emlékező egybegyűltek igazságot követeltek, többen kurd nyelven azt skandálták: „Mártírjaink nem halnak meg.”

Fotó: Lewis Joly

Pénteken hárman életüket vesztették, három ember pedig megsebesült, miután Párizs 10. kerületében egy férfi lövöldözni kezdett. A rendőrség által őrizetbe vett 69 éves francia férfi egy kurd kulturális központot, a vele szemben lévő kávézót és fodrászszalont vette célba, hét-nyolc lövést adott le. Az előállított férfi beismerte, hogy „heves vágyat érzett bevándorlók, külföldiek meggyilkolására”. Az ügyészség közleménye szerint az elkövetőnek a külföldiek iránt érzett gyűlölete „teljességgel kórossá vált, amióta 2016-ban betörtek az otthonába”.

A hat áldozat közül öt török, egy pedig francia állampolgár volt. A Franciaországi Kurdok Demokratikus Tanácsa nevű szervezet szerint valamennyien kurd aktivisták.

Hétfőn bekérették Franciaország ankarai nagykövetét a török külügyminisztériumba, tiltakozásul amiatt, hogy – Ankara szerint – Franciaországban Törökország-ellenes propagandát folytatnak. A török kormány kifogásolta, hogy a lövöldözés után Párizsban engedték tüntetni az által is terrorcsoportként számontartott Kurdisztáni Munkáspárt híveit, akik közül egyesek olyan táblákkal jelentek meg, amelyek arra utaltak, mintha Törökországnak köze lett volna a gyilkosságot elkövető francia férfihoz.

Péntek este és szombaton is összecsapások törtek ki Párizsban a rendőrség és a kurd közösség tagjai között a lövöldözés után. A tiltakozók gépkocsikat forgattak fel, legalább egy autó kiégett, és kisebb tüzek voltak a demonstrációk hagyományos helyszíne környékén. A rendőrök könnygázt vetettek be, szombaton két óráig tartottak a zavargások, mire sikerült a tömeget szétoszlatni.