BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Orosz–ukrán háború: az idő az ukránoknak kedvez

Szomorú évforduló a mai: éppen egy évvel ezelőtt kezdődött el az orosz–ukrán háború. Szakértő segítségével latolgattuk az esélyeket.

Mindkét fél számára rendkívül kedvezőtlen lenne, ha befagyna a frontvonal, kialakulna az állóháború – mondta a VG podcastnak az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója. Anton Bendarzsevszkij szerint ugyanakkor az elmúlt hónapokban mindkét fél „erőt gyűjtött”, és 

tavasszal újjáéledhetnek a harcok. 

Mindkét sereg el akarta kerülni, hogy az időjárás, a végtelen sár miatt kudarcba fulladjanak az akcióik, de a csapatok újraszervezéséhez, felfegyverzéséhez is kellett idő.

Fotó: AFP

Ahogy megkapják, azonnal hatékonyan használják majd az ukránok a nyugati fegyvereket, ugyanis a katonák kiképzése, a színfalak mögött bizonyosan megkezdődött már jóval korábban. 

Tény, hogy nagyobb gazdasági áldozat nélkül még évekig tudja finanszírozni a háborút a Kreml. Ugyanakkor,  – miután a nyugati országok sokadszorra is „végtelen” támogatásukról biztosították Zelenszkijt – , a harcok hosszú elhúzódása mindenképpen Ukrajnának fáj kevésbé. Anton Bendarzsevszkij szerint nem lehet kizárni, hogy nyáron megkezdődnek az érdemi béketárgyalások. 

Keresse a VG Podcastet a kedvenc alkalmazásán!

Spotify: VG Podcast

Anchor: VG Podcast

Google Podcasts: VG Podcast

Radio Public: VG Podcast

Breaker: VG Podcast

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.