Aggódik Washington a szudáni helyzet miatt, kimenekíthetik a diplomatáikat
Az Egyesült Államok mély aggodalmát fejezi ki a Szudánban kitört fegyveres összecsapások és azok lehetséges kihatásai miatt az ott tartózkodó külföldi diplomatákra – olvasható az amerikai külügyminisztérium közleményében.

A csütörtökön kiadott dokumentum szerint Antony Blinken külügyminiszter részt vett egy rendkívüli miniszteri ülésen, amelyet az Afrikai Unió bizottságának elnöke vezetett, és amelyen egyöntetűen tűzszünetet sürgettek a ramadán böjti hónapot lezáró ünnep idejére, valamint a tartós tűzszünet elérésének fontosságát hangsúlyozták.
Az amerikai külügyminiszter ezt megelőzően telefonon beszélt az egymással szemben álló erők vezetőivel,
Abdel Fattah el-Burhan tábornokkal, a Szudáni Fegyveres Erők parancsnokával, valamint Mohamed Hamdan Dagalo tábornokkal, egy másik katonai egység, a Gyors Támogatási Erők parancsnokával.
A Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője csütörtökön sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az országban dolgozó minden amerikai kormányzati alkalmazottról tudomásuk van, mindenki védelmet talált pillanatnyi tartózkodási helyén. John Kirby hozzátette, hogy a védelmi minisztérium előkészületeket tett egy esetleges kimenekítésre, készenlétbe helyezett katonai erőket, de evakuálásról egyelőre nem született döntés.


