Abdel-Fattáh Burháni, Szudán katonai vezetője elutasított minden további politikai vitát a félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erőkkel (RSF) az al-Dzsazíra hírtévének nyilatkozva csütörtökön, a szudáni belharcok hatodik napján.

Szudán
Egyre távolabb sodródik a konfliktus békés megoldásától Szudán.
Fotó: AFP

A több mint 330 halálos áldozatot követelő összecsapások szombati kezdete óta először megszólaló Burháni felszólította ellenlábasát, az országot vezető katonai tanács kettes számú vezetőjét, az RSF parancsnokát, Mohamed Hamdán Daglót, hogy hagyjon fel a hatalom megszerzésére irányuló erőfeszítéseivel, ellenkező esetben katonailag fogja szétzúzni.

Csütörtökön is folytak a harcok, elsősorban a valaha szövetséges hadsereg és a félkatonai szervezet között Kartúmban és a nyugati országrészben lévő Dárfúr tartományban, de detonációkat lehetett hallani a fővárostól 350 kilométerre délre fekvő el-Obeidben is.

Az RSF támaszpontjait és lakott területeken elhelyezett hadállásait célba vevő légierő nem kíméli a kórházakat sem – közölték orvosok.

António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön háromnapos tűzszünetet javasolt az íd al-fitr iszlám böjttörő ünnep alkalmából, hogy a harci övezetekben rekedt polgári lakosok orvosi ellátáshoz, élelmiszerhez és más alapvető cikkekhez juthassanak.

Guterres újságírók előtt beszélt erről, miután virtuális tanácskozást tartott az Afrikai Unió, az Arab Liga és az Afrikai Kormányközi Fejlesztési Hatóság (IGAD), valamint más szervezetek vezetőivel.

Mohamed Hamdán Daglo, más néven Hemedti közölte, hogy kész betartani egy háromnapos tűzszünetet az íd al-fitr alkalmából, amely pénteken vagy szombaton kezdődne, Burháni tábornok szerint azonban kizárólag katonai megoldás lehetséges.

Abdel-Fattáh Burháni, Szudán katonai vezetője.
Fotó: AFP

Burháni azzal vádolja Hemedtit, aki a múlt hétig a helyettese volt a két évvel korábbi puccs után megalakított katonai tanácsban, hogy meg akarja kaparintani a hatalmat. A két tábornok 2019-ben még közösen vett rész Omar el-Basír diktátor uralmának megdöntésében. A köztük dúló konfliktust a polgári kormányzás visszaállítását célzó, nemzetközileg támogatott tervekkel kapcsolatos nézeteltérések, illetve a milícia reguláris hadseregbe való beolvasztásának terve körüli viták váltották ki.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint tíz- és húszezer közötti azoknak a száma – többségükben nők és gyermekek –, akik a harcok elől a szomszédos Csádba menekültek.

A 45 milliós Szudán lakosságának egynegyedét már a konfliktus előtt is éhínség fenyegette, de az ENSZ Élelmezési Világalapja szombaton leállította az egyik legnagyobb szabású misszióját, miután három segélymunkását megölték.

Az amerikai védelmi minisztérium csütörtökön azt jelentette be, hogy az Egyesült Államok újabb katonákat küld Szudán térségébe arra az esetre, ha evakuálni kellene az amerikai nagykövetség dolgozóit. Az újabb erőt washingtoni jelzések szerint a Dzsibutiban lévő amerikai támaszponton vonultatják fel.

Amerikai nyomásra tűzszünetet rendeltek el Szudánban

Antony Blinken amerikai külügyminiszter nyomására Szudán rivális parancsnokai 24 órás tűzszünetben egyeztek meg kedd estétől kezdődően, miután a fővárosban, Kartúmban dúló harcok közben fegyveresek rálőttek egy diplomáciai konvojra