BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Korlátozott példányszámú, Ferenc pápát ábrázoló bélyeget adott ki a Magyar Posta

A pápalátogatás alkalmából egy 5000 darabszámban nyomtatott, Ferenc pápát ábrázoló bélyegsorozattal állt elő a Magyar Posta. Közleményükben azt írták, hogy a pápa tematikájú bélyegek Magyarországon és nemzetközi viszonylatban is igen népszerűek. A pápalátogatások alkalmával a Magyar Posta hagyományosan bélyeget bocsát ki az alkalomhoz illően. A tematikus sorozatot a Filapostán, valamint online lehet megvásárolni.

Ferenc pápa péntektől vasárnapig tartó magyarországi apostoli látogatásának tiszteletére tematikus személyes bélyeget bocsátott forgalomba a Magyar Posta. A Szentatya látogatása nagyon fontos esemény nemcsak a katolikusoknak, hanem minden magyarnak határon innen és túl, ezért döntött úgy a vállalat, hogy tematikus személyes bélyeget ad ki az esemény tiszteletére – hangsúlyozta a Magyar Posta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

 

Mint felidézték, a Magyarországi Apostoli Nunciatúra február 27-i közleményében jelentette be, hogy Ferenc pápa, elfogadva az állami és egyházi hatóságok meghívását, apostoli látogatást tesz Magyarországon április 28. és 30. között.

A látogatás jelmondata: 

Krisztus a jövőnk. Ez a mottó olvasható a hat bélyegből álló tematikus személyes bélyegív címletein is.

Pápalátogatás: minden, amit a tíz éve regnáló Ferenc pápáról tudni lehet

Március 13-án volt tíz éve, hogy megválasztották pápának Jorge Mario Bergoglio püspököt, akit néhány nappal később, 2013. március 19-én iktattak be a hivatalába. Ezzel ő lett 1300 év óta az első nem európai pápa. A Ferenc nevet választotta magának, és az egyház vezetését egy olyan időszakban vette át, amikor jó néhány botrány rengette meg a Vatikánt. Ferenc pápa 2023. április 28-án hivatalos látogatásra érkezik Magyarországra.

A bélyegújdonságon Ferenc pápa fotója látható, amely a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia engedélyével kerülhetett a címletekre – áll a közleményben. Mint a Magyar Posta kiemelte, a szelvényes bélyegív a nagy érdeklődésre tekintettel az eredetileg tervezett 3000 példány helyett 5000 példányban készül, és csütörtöktől a készletek függvényében megvásárolható a Filapostán, továbbá a vállalat internetes áruházából.

Bélyeg helyett először borítékban gondolkoztak

A mai értelemben vett bélyeg az Egyesült Királyságból származik, Rowland Hill vetette fel a bevezetését, amikor feladatba kapta a brit postarendszer megreformálását. Hill eleinte még nem a felragasztható bélyegben, hanem a küldemény árát megtestesítő borítékban gondolkodott, de hamar kiderült, hogy ez a megoldás feleslegesen sok többletmunkával járna. Ekkor merült fel a bélyeg ötlete. Az első hivatalos értelemben vett, értékkel bíró bélyeget 1840. május 1-jén hozták forgalomba. Ez volt a Penny Black, amelynek névértéke egy penny volt, és fekete alapon Viktória brit királynő portréja díszítette. Ettől fogva minden aktuális brit uralkodó megkapta a maga bélyegsorozatát. A Penny Black bélyegből majdnem 69 millió darabot nyomtak, ma pedig már kifejezetten értékesnek számít a gyűjtők körében. Állapotától függően egy Penny Black értéke 100–350 dollár között mozog, de volt olyan árverés, ahol 3000 dollárt sem sajnáltak egy újszerű állapotban lévő példányért.

A közlemény emlékeztet: 

a pápa tematikájú bélyegek Magyarországon és nemzetközi viszonylatban is igen népszerűek. A pápalátogatások alkalmával a Magyar Posta már hagyományosan bélyeget bocsát ki az alkalomhoz illően.

Ferenc pápa első alkalommal 2021. szeptember 12-én, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró miséjére látogatott Budapestre. Ennek az eseménynek a tiszteletére a Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyegblokkot adott ki, 2020-ban pedig Szent II. János Pál pápa születésének 100. évfordulóját köszöntötte a vállalat alkalmi bélyegblokk kibocsátásával.

A posta 2014-ben két bélyegképet tartalmazó alkalmi bélyegblokkon emlékezett meg XXIII. János pápa és II. János Pál pápa szentté avatásáról, míg 2005-ben szintén alkalmi bélyegblokk kibocsátásával emlékeztek II. János Pál pápára. 1991-ben II. János Pál pápa magyarországi látogatása kapcsán szintén adott ki alkalmi bélyeget a Magyar Posta – idézi fel a közlemény.

@hirtv_official Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kiemelte, hogy a Pápa és a Kormány álláspontja azonos a békével kapcsolatban. Kövesd a HírTv-n a Pápalátogatást élőben péntektől vasárnapig! #pápa #francesco #budapest #latogatas #nekedbelegyen #foryou ♬ eredeti hang - HírTV

Ferenc pápa magyarországi tartózkodását péntektől vasárnapig folyamatosan követhetik a HírTV-n. Az előkészületekről és a Szentatya programjáról minden részlet megtalálható a HírTV oldalán.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.