„Előre eltervezett színjáték folyik a Lánchíd ügyében (is), most jön az utolsó felvonás, amikor a lakosságot is belerángatják a politikai játszmába” – írta a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) a Facebokon. 

20230403 BudapestClark Ádám tér, Széchenyi Lánchídfotó: Nagy Zoltán (NZ)MW Bulvár 20230403 Budapest
Clark Ádám tér, Széchenyi Lánchíd
fotó: Nagy Zoltán (NZ)
MW Bulvár
Fotó: Nagy Zoltán / MW Bulvár

Az egyesület szerint a döntés a forgalmi rendről már tavaly ősszel megszületett, onnantól csak a kampány ment, amihez „a propagandaszócsővé degradált BKK-t is felhasználták”. A poszt szerint az elején az ATV Csatt! című műsorában egyesületük elnöke szembesítette Balogh Samut, a főpolgármester kabinetfőnökét, hogy nem vizsgáltak meg semmilyen szakmai felvetést. A VEKE állítja: már el volt döntve az egész, a tesztidőszak alatt sem vizsgáltak semmi. Megfogalmazásuk szerint 

sikerült létrehozni egy VIP-hidat állami fejeseknek, míg az átlagpolgárok állhatnak a dugóban pár méterre a hídtól.

A megnövekedett forgalmú mellékutcák lakossága pedig nem tudja az ablakot kinyitni a zaj és a büdös miatt. Ezért közösségi oldalukon pontokba szedték a véleményüket:

  • A városvezetés egy politikai kampány keretében egy rossz és egy még rosszabb kérdés közötti választással akarja megosztani a budapestieket.
  • Semmilyen érdemi felvetést, semmilyen szakmai javaslatot nem vizsgáltak meg, párbeszédet csak a saját politikai támogatóikkal folytattak, a BKK és a Budapest Közút szaktudását nem vették igénybe.
  • A VEKE leszögezi, hogy a gépjárműforgalom korlátozás nélküli visszaengedése a Lánchídra súlyos hiba lenne, azt nem támogatja.
  • A VEKE a belvárosias területeken támogatja forgalomcsillapító intézkedések meghozatalát, azonban ezeknek kellően kiérlelt, szakmai intézkedéseknek kell lenniük, a politikailag motivált tiltások csak rontanak a helyzeten.
  • A VEKE ugyanakkor azt is leszögezi, hogy a tesztidőszak megmutatta, a gépjárművek az utakról nem tűntek el, a torlódások megmaradtak még a Lánchíd közvetlen környezetében is, illetve máshova helyeződtek át, és ezek kezelése érdekében a városvezetés semmilyen lépést nem tett. Nem igaz, hogy a szomszédos hidakon ne nőtt volna a forgalom, a Kossuth Lajos utca vagy a Szent István körút tudna erről mesélni. A helyzet kezelése nélkül a teljes tiltás is hibás döntés.
  • Tudomásul kell venni, hogy mindenki nem fér el, a belvárosban sosem lesz annyi hely, mint amennyi jármű oda be akarna menni, de egyik véglethez való ragaszkodás sem megoldás, csak politika kakaskodás. A szakma a kettő között van. A végleges forgalmi rend kialakítása, az arany középút megtalálása alapvetően szakmai feladat, ezt pedig a városvezetés nemhogy elmulasztotta, de nem is akarta megtenni.
  • A Lánchíd végleges forgalmi rendjéről akkor lehet érdemben dönteni, ha az alábbi szakmai vizsgálatokat elvégzik: a teljes kelet–nyugati közlekedési tengely (Hegyvidék–belváros) számítógépes forgalmi vizsgálata, beleértve az összes alábbi lehetőséget parkolók kialakításának vizsgálata a budai oldalon (például Déli pályaudvar, metrókapcsolat!) valódi közösségi közlekedési alternatívák nyújtása és a hibás döntések (például 178-as busz elterelése) visszavonása pozitív diszkriminációban részesíthető társadalmi csoportok és/vagy közlekedési szereplők átengedése (például előzetes regisztráció és jogosultsági ellenőrzés alapján).

A VEKE szerint amíg ezek nem történnek meg, szavazásra bocsátani bármit is „csak ócska átverés”. „Szó sem lehet arról, hogy a Lánchíd forgalmi rendjéről a kormány döntsön, és az sem helyénvaló, hogy én hozzam meg a döntést főpolgármesterként. Ez a híd a budapestieké, ezért nekik kell dönteniük arról, mi legyen a sorsa” – erről beszélt korábban Karácsony Gergely főpolgármester. A Lánchídról két kérdés lesz, ezek pontosan nem ismerhetők egyelőre. De tartalmukat tekintve az egyik a híd felújítására szánt 6 milliárdos kormányzati támogatás kifizetésére vonatkozik, a másik pedig a Lánchíd új forgalmi rendjére, tehát hogy az autósok használhassák-e az átkelőt. A főpolgármester arra voksol majd, hogy ne.