Azoknak az egyedülállóvá vált szülőknek indít lakhatási programot az Egyszülő Központ, akiknek anyagi nehézséget okoz az albérletbe költözés során keletkező kezdeti költségek előteremtése – közölte a szervezet hétfőn.

Happy mommy and kid daughter holding hands jumping on sofa together, baby sitter or mother playing having fun with cute kid girl at home, young mum and child enjoy spending time laughing together
Fotó: Shutterstock

Az albérlet-támogatás kéthavi kauciót és kettő-négy havi bérleti díjat tehet ki, havonta maximum bruttó 150 ezer forint értékben a tájékoztatás szerint. Az Egyszülős Központ közölte azt is, hogy nagy lépésnek tartják a programot, hiszen a lakhatás terén eddig nem tudtak segítséget nyújtani.

Azonban a válást követően nemcsak érzelmileg kell rendezni az életet, hanem a mindennapokat is újra kell tervezni, és immár egyedül, szűkösebb anyagi lehetőségekkel új otthont adni a gyerekeknek – tették hozzá.

A központ szerint 

a tapasztalatok arra utalnak, hogy vannak olyan egyedülálló szülők, akiknek ez a helyzet szinte lehetetlen küldetésnek számít, hiszen nem elég az aktuális havi bérleti díjat kifizetni, de rendelkezni kell a plusz kéthavi bérleti díjnak megfelelő összegű kaucióval is.

A szervezet rámutatott, hogy az egyedülálló szülők mintegy 25 százaléka a nagyszülőkkel él, sokan pedig barátoknál, ismerősöknél és más családtagoknál laknak, mivel nem tudnak önálló lakhatást biztosítani a családjuknak.

A programban részt vevő rászoruló családok azonban lehetőséget kapnak, hogy a támogatási időszak alatt anyagilag megerősödjenek, így később már önerőből is fedezni tudják lakhatási kiadásaikat. A lehetőség keretében legalább 25 családnak tudnak segíteni az újrakezdésben.

A támogatás feltételei az aktív Egyszülős Kártya, bejelentett munkahely, közjegyző által jóváhagyott bérleti szerződés, a család egy főre jutó havi nettó jövedelme pedig nem haladhatja meg a 120 ezer forintot. 

A jelentkezési határidő június 18., a kérelmek elbírálása ezt követően kezdődik, a további részletekről a szervezet honlapján található felvilágosítás.

A pesti Egyszülős Központ 2018. májusában nyílt, az elmúlt öt évben a központ több mint hetvenféle szolgáltatásával több mint 28 ezer egyszülős családot ért el, 2022 márciusában pedig megnyílt a második Egyszülős Központ Budán, a Déli pályaudvar mellett.