Oroszország éjszaka légi csapásokat hajtott végre Kijevre és Ukrajna más részeire – közölte vasárnap az ukrán hadsereg. Állításuk szerint a légvédelmi rendszerek megsemmisítettek négy, a főváros felé tartó cirkálórakétát. A légierő azt közölte, hogy nyolc légi célpontot észlelt, de nem közölték, hogy a többi rakéta célt ért-e vagy sem. Tegnap este körülbelül három órán át egész Ukrajna légiriadó alatt állt, egészen reggel 6 óráig.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap esti beszédében kijelentette, hogy Ukrajnának minden szükséges lépést meg kell tennie ahhoz, hogy megszerezze a Nyugattól az F–16-os gépeket. Egyúttal részvétét fejezte ki az ukrán tiszt halála miatt, aki az összeütközött vadászgépek egyikén volt.
A Wagner csoport valószínűleg a létszámleépítés felé halad, és reális a lehetőség, hogy a Kreml már nem finanszírozza a csoportot – áll a brit védelmi minisztérium legújabb frissítésében. Ha ez igaz, az orosz állam már nem fizeti a Wagner katonákat, az elemzők szerint ebből az következik, hogy „a második legvalószínűbb kifizető a fehérorosz hatóság” lesznek. Mint megírtuk, Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap arra utasította a Wagner-harcosokat, írjanak alá hűségesküt az orosz államnak, miután a Jevgenyij Prigozsin, a zsoldoscsoport főnöke meghalt.
A Der Spiegel német magazin hosszas és részletes vizsgálatot közölt az Északi Áramlat vezeték elleni támadásról. Német nyomozókra hivatkozik – akik „Németország háború utáni történelmének legfontosabb vizsgálatát végzik annak lehetséges politikai következményei miatt” –, és arról számoltak be, hogy „feltűnő számú nyom utal Ukrajnára”.
Amerikai nyomásra távolították el pozsztjáról - állítja a volt ukrán főügyész
Amerikai kormányzati ösztönzésre távolították el pozíciójából - állította Ukrajna volt főügyésze, egy szombaton este sugárzott interjúban.
Kijev környékét támadták az oroszok
Az orosz erők rakétatámadást hajtottak végre vasárnap Kijev megye ellen. Az ukránok szerint az oroszok embervesztesége már több mint 260 ezer fős.
Vége a találgatásoknak: genetikai vizsgálatok is bizonyították, meghalt Prigozsin, a Wagner vezére
A hatóság molekuláris genetikai vizsgálatok segítségével állapította meg mind a tíz ember kilétét, akik a lezuhant gépen voltak.
Olaszország volt miniszterelnöke: a Nyugat Ukrajnára vonatkozó stratégiája kudarcot vallott
Másfél év háború után mi az a valóság, ami uralkodik a háborús propaganda által lüktetett egyszerű jóslatok felett? - teszi fel a kérdést írásában Giuseppe Conte. A valóság 500 ezer ember halála mindkét fronton és több mint hatmillió ukrán menekült.
Az F-16-osok szállításáért kampányoló sztárpilota is meghalt a két ukrán vadászkép összeütközésekor
A két ukrán vadászgép összeütközése miatt meghalt három ember közül az egyik tiszt volt a fő mozgatórugója egy olyan érdekképviseleti csoportnak, amely számos döntést hozott az F-16os gépekkel kapcsolatban.