BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hazahozták a magyar drogbárót

K. Pétert még 2021-ben kapták el a szerb hatóságok, de időközben már Magyarországra szállították.

A magyarországi drogkereskedelem egyik kulcsszereplőjét, K. Pétert a közelmúltban szállították egy szerbiai börtönből Magyarországra a Magyar Nemzet információi szerint. A férfit a lap szerint az elmúlt évek egyik legnagyobb magyarországi drogüzletét kötő Grubics Igor alvezérének tartják az alvilágban.

Arrested,Man,With,Cuffed,Hands,Behind,Prison,Bars
arrested man with cuffed hands behind prison bars
Fotó: Shutterstock

A bűnöző egy nemzetközi együttműködés keretében végrehajtott akció keretében került a szerb rendőrök kezébe. A 2021. június 7-én tartott razziában a magyar rendőrök mellett az FBI és az Europol, valamint számos más ország hatóságai is részt vettek. Ez volt 

az a hírhedt eset, amikor a hatóságok világszerte rávették az alvilágot, hogy a rendőrség által fejlesztett titkosított kommunikációt kínáló alkalmazást használjanak. 

Az akció keretében hazánkban Budapesten és Szekszárdon fogtak el 12 embert.

A banda tartózkodási helyein, lakóhelyein és a hozzájuk tartozó címeken tartott kutatás során a nyomozók 57 kilogramm marihuánát, megközelítően 3,5 kilogramm kokaint, 3,5 kilogramm amfetamint, extasytablettákat, kristályos kábítószergyanús anyagot, fentanylt és a felütéshez használt 13 kilogramm koffeint találtak, valamint 140 millió forintot, 8,5 millió forintnak megfelelő értékű kriptovalutát és hét személygépjárművet is lefoglaltak.

K. Pétert az alvilágban annak a Grubics Igornak az alvezéreként ismerték, aki ugyan elmenekült Magyarországról, ám végül Montenegróban letartóztatták. A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint ráadásul bizalmas rendőrségi iratok, fontos tanúvallomások birtokában is volt, amit a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség jelenleg is vizsgál.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.