Az elkövetkező napokban is marad a hűvös, késő őszi idő, így szerdán a középső tájakon erősen felhős lesz az ég, és esetleg itt fordul elő záporeső, a hegyekben hózápor. Az északi szél nagy területen lesz erős, olykor viharos a szél, miközben a hőmérséklet 6-7 fok körül alakul majd.

Csütörtökön északnyugat felől tovább növekszik a felhőzet, ám záporra vagy hózáporra csak néhol számíthatunk.
Hajnalban már országosan fagyot tapasztalhatunk, a hőmérséklet –10 és –1 fok közé süllyedhet.
Délutánra is csak 1-8 fok közé melegszik a levegő – derül ki a Köpönyeg előrejelzéséből.
A felhőzet pénteken is erősen megnő észak, északnyugat felől és egyre több helyen várható eső vagy zápor. A szél nyugatról, északnyugatról fúj majd és a hőmérséklet akár a 9-10 fokot is elérheti.
Szombatra azonban ismét lehűl az idő, csak 3-9 fok lehet és reggel, valamint délelőtt többfelé is lehet csapadék, de a felhőket később elviszi az erős szél. Ezt követően folytatódhat a lehűlés, így december elejére igazi téli idő köszönthet be, néhol egész napos, kemény faggyal.