BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyarország is támogatja a gázai menekülteket

Azbej Tristan államtitkár bejelentésében azt hangsúlyozta, hogy az izraeli konfliktus nem nőheti ki magát államok közti háborúvá, mert a következmények túlmutathatnak az érintett régiókon.

Magyarország 100 ezer eurós adománnyal járul hozzá a Gázából menekülő civilek humanitárius ellátásához – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára csütörtök délután. Azbej Tristan elmondta, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbízásából képviselte a magyar kormányt az Emmanuel Macron francia köztársasági elnök által a gázai civil lakosság humanitárius megsegítésére összehívott párizsi fórumon.

AZBEJ Tristan
Fotó: Lakatos Péter / MTI

Az államtitkár elmondta, hogy az adomány „a Gázából elmenekülő civilek humanitárius ellátását célozza” és hogy „a fájdalmasan sürgető humanitárius feladatok mellett sem adhatunk teret a történtek torzításának, relativizálásának”.

Határozottan elítéljük a Hamász terrorszervezet Izrael lakossága elleni támadásait. Elismerjük Izrael jogát, hogy megvédje magát a terrorizmustól

– jelentette ki az államtitkár.

Háromnapos tűzszünetről tárgyalnak, túszokat engedhetnek el

Egy tucat túsz szabadon engedéséért cserébe háromnapos humanitárius tűzszünetről tárgyalnak két egyiptomi, egy ENSZ- és egy nyugati tisztviselő szerint, akik névtelenséget kérve beszéltek erről. Ha sikerül egyezségre jutni, az hozzájárulna ahhoz, hogy több segély és limitált mennyiségű üzemanyag is bejusson a 2,3 millió lakosú Gázai övezetbe. Az alkut Katar, Egyiptom és az Egyesült Államok szorgalmazza Izrael és a Hamász között.

Azbej Tristan továbbá azt is elmondta, hogy a Hamász által ejtett túszokat haladéktalanul szabadon kell engedni, és mindent meg kell tenni azért, hogy a Gázában tartózkodó külföldi állampolgárságú személyek, köztük a magyarok is, elhagyhassák a területet.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.