BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lánchíd-botrány: a sikkasztás is felmerülhet az ügyben

A sikkasztás gyanúja is felvetődhet a több százmilliós számlagyárba belebukó exügyvéddel, Vig Mórral kapcsolatban. Sajtóhírek szerint ugyanis a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. 900 millió forintja landolt az Amnesty-vezér testvérének magán- és ügyvédi letéti számláján, amit készpénzben fel is vettek.

Két év alatt, 2020 novembere és 2022 júliusa között a Lánchíd kivitelezését végző A-Híd Zrt. 1,4 milliárd forintot utalhatott a praxisától eltiltott jogász cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek – írta meg hétfőn a Magyar Nemzet. Ezt követően ebből az összegből továbbutaltak 900 millió forintot Vig Mór magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. 

Fotó: Bánkúti Sándor

Az atv.hu úgy értesült: a gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról. 

Ezeket a tranzakciókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az exügyvéd ellen indított, sok százmilliós költségvetési csalást érintő, számlagyáras büntetőeljárásban vizsgálja . Ebben az ügyben tavaly novemberben több más helyszín mellett az A-Hídnál is házkutatásokat tartott a NAV.

Miután pár hete a sajtóban is írtak a hatósági intézkedésről, Brenner Koloman vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Lánchíd felújításával kapcsolatos korrupciógyanú miatt.

Az A-Híd még Tarlós István regnálása alatt, 2019. szeptemberében nyerte el a tendert, ám Karácsonyék a hatalomváltás után új közbeszerzési eljárást írtak ki. A győztes ismét az A-Híd lett, ám ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyertek, mint amennyiért a Tarlós-érában végezték volna el a munkát. Ha a többmilliárdos drágulás még nem lenne elég, majdnem hatvanszorosára, 4,2 milliárd forintra emelték a Tarlós alatt zajló tenderhez képest a vállalkozónak járó előleget, a céget terhelő kötbért viszont megfelezték.

A Lánchíd kivitelezője egy számlagyárosnak utalt több mint egymilliárd forintot

A pénzből 900 millió forintot gyakran már a beérkezés napján továbbutaltak Vig Mórnak, aki készpénzben vette fel.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.