BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tanárbéremelés: február elején már mindenki emelt bért fog kapni

A Belügyminisztérium közlése szerint február elején már több tanár és óvónő is hozzájut a megemelt fizetéséhez, január végéig pedig mindannyian megkapják a hivatalos értesítést az emelésről.

Legkésőbb január 30-ig minden pedagógus megkapja a hivatalos értesítést a béremelésének a pontos összegéről, február elején pedig valamennyien a számlájukon fogják látni a megemelt fizetést – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Teacher,Giving,Lesson,To,Students,In,Classroom
Fotó: Shutterstock

Az államtitkár közölte, hogy a mostani a valaha volt legnagyobb fizetésemelés a magyar pedagógusok körében, hiszen 2022 és 2025 között összesen 93,5 százalékkal növekednek a bérek. Ismertetése szerint a mostani emelésnek köszönhetően 

februártól a pályakezdők jogszabályban meghatározott legkisebb bére gyakornokként bruttó 528 ezer forint lesz.

  • Pedagógus I. kategóriában legkevesebb 538 ezer forintot, 
  • pedagógus II. fokozatban 555 ezer forintot kereshetnek az oktatók és nevelők, míg 
  • a mesterpedagógusok fizetése 630 ezer forintról indul, 
  • a kutatótanárok bérének alsó határa pedig 750 ezer forint lesz.

A döntés mintegy 140 ezer embert érint – mondta Rétvári Bence, és hozzátette: a folyamat nem áll meg, mivel a kormány 2030-ig vállalta, hogy a diplomás átlagbérrel együtt mozgatja a pedagógusok fizetését. Az államtitkár még elmondta, hogy az átlagnál nehezebb feladatokat ellátó, hátrányos helyzetű területeken dolgozó pedagógusoknak a fentieknél is 20 százalékkal nagyobb fizetést garantál a törvény.

A BM szombaton közölte, hogy a kormány a a szerdai ülése után rendeletben pontosította a tanárok és óvónők béremeléséhez szükséges részletszabályokat, hogy az érintettek már a februári bérkifizetéskor az emelt bérüket kaphassák. Hozzátették: a rendelet kiadásával minden feltétel adott az új, emelt bért tartalmazó kinevezésmódosítások kiadásához.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.