BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beizzította a kampányát Karácsony Gergely

Az eddigi munkája kapcsán munkál benne egy „félig üres pohár” érzés.

„Jövőt adunk Budapestnek” szlogennel indította el önkormányzati kampányát Karácsony Gergely főpolgármester egy szombati, fővárosi rendezvényen. A választás előtt 120 nappal tartott beszélgetésen a „+5 BP” kitűzőt viselő politikus hangsúlyozta, hisz a budapestiekben, és hisz abban az általa vezetett „köztársaságpárti szövetségben”, ami egy jobb, európaibb, szolidárisabb és zöldebb hellyé tette a fővárost.

Budapest, 2024. február 10.Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond budapesti kampányindító rendezvényén az Eötvös10 Művelődési Házban 2024. február 10-én.MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Az ellenzéki politikus a közelgő választásra utalva kijelentette, hogy a Fidesznek nemcsak főpolgármester-jelöltje, de ajánlata sincs a főváros számára, sőt a Fidesznek nem ajánlata van, hanem „hadüzenete”. Egyúttal előrevetítette, hogy 

jön még majd a nagy támadás, lesz még egy ügy, amit nyilván a kampányban szépen felépítenek, (...) készüljetek fel, hogy jön még a nagy cunami.

A főpolgármester azt is bejelentette, hogy az LMP-nek írásban tesz ajánlatot arra, hogyan képzeli el a közös jövőjüket abban az esetben, ha közösen indulnak az önkormányzati választáson.

Saját elképzeléseit úgy vázolta fel, hogy életpárti politikát szeretne ajánlani a fővárosiaknak. Magyarázatként felhívta a figyelmet arra, hogy 

ma egy átlagos budapesti öt évvel rövidebb ideig él, mint az európai nagyvárosok polgárai.

Hozzátette, hogy plusz öt év bizalmat kér annak a csapatnak, akikkel együtt dolgozik, mert ha tovább tudják folytatni a megkezdett politikájukat, akkor egy-két évtizeden belül a budapestiek várható élettartama is hosszabb lesz öt évvel.

Saját eddigi munkáját értékelve a főpolgármester azt mondta, hogy miközben büszke az elmúlt négy és fél év eredményeire, van benne „egy félig üres pohár érzés”, mert évtizedes adósságokat dolgoztak le, például a Lánchíd vagy a Blaha Lujza tér felújításával, és csak most fordulunk rá arra, hogy a jövőről beszéljünk. 

A jövőre fókuszáló politikát kell csinálni, egy bizonytalan világban élünk, ahol nem az a cél, hogy az embereket további bizonytalanságban és félelemben tartsuk, hanem az, hogy visszaadjuk hitüket abban, hogy ebben a városban a jövőben jó lesz élni

– mondta zárásként a főpolgármester.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.