Romániában nem a megélhetéssel kapcsolatos gondok, hanem az ország háborúba sodródásának lehetősége miatt aggódnak a legtöbben – mutatta ki az INSCOP közvélemény-kutató a hétfőn közzétett felmérésében.

Military,Parade,During,Romania'sBucharest, Romania -  : Military parade during Romania's National Day celebration on in Bucharest, Romania.Székelyföld román hadsereg, Románia
Románia legnagyobb félelme a háború / Fotó: Shutterstock

A News.ro hírportál által megrendelt, április 10. és 20. között készült országos közvélemény-kutatás szerint 

a megkérdezettek 33 százaléka jelölte be az ország háborúba sodródását a legfőbb aggodalmaként,

míg a drágulástól való félelem lecsúszott a második helyre 28,6 százalékkal. Az INSCOP felidézte, hogy a tíz évvel ezelőtt, 2014 áprilisában – a Krím félsziget Oroszország általi elcsatolása után – készült felmérés idején a háborús aggodalmakat a megkérdezettek még csak 9,9 százaléka sorolta az első helyre. Akkor a legtöbben (24,5 százalék) a drágulástól tartottak, és attól féltek (22,7 százalék), hogy elveszítik a munkahelyüket. Ez utóbbit a mostani felmérésben a résztvevők már csak 4,7 százaléka jelölte meg legfontosabb aggodalmaként.

A tíz évvel ezelőtti 17 százalékról 18,5 százalékra emelkedett azok aránya, akik egészségük rosszabbodásától tartanak leginkább, másfelől 16 százalékról 4,9 százalékra esett vissza azoké, akiket jövedelmük csökkenésének veszélye aggasztja a legjobban.

Általában véve a megkérdezettek 30,8 százaléka vélte úgy, hogy Románia jó irányba halad, míg a 62,5 százalékuk borúlátó az ország jövőjét illetően.

A friss INSCOP–felmérés telefonos módszerrel készült egy 1100 fős országos mintán. A közvélemény-kutatásnak a választási részvételi szándékkal és pártpreferenciákkal kapcsolatos adatsorát a következő napokban ismertetik.

Nemrég arról számolt be a Világgazdaság, hogy orosz kémek a Romániában zajló hadgyakorlatokról és az országban állomásozó csapatokról is információkat próbáltak gyűjteni a román a Legfelsőbb Védelmi Tanács szerint. A jelentésben az áll: több kém is beszivárgott Romániába az ukrán menekültek között, mivel a bukaresti hatóságok számára nehéz volt kideríteni, hogy ki menekül valójában a háború elől, és kinek vannak más céljai.