Mutálódik a majomhimlő – ebben az országban jelent meg az új variáns
Ázsia országai közül elsőként Thaiföldön mutatták ki az elsősorban Afrikában terjedő majomhimlő (mpox) új vírusvariánsát – közölte csütörtökön a thaiföldi betegségmegelőzési hatóság.

A tájékoztatás szerint a laboreredmények is megerősítették, hogy
egy európai páciens fertőződött meg a majomhimlő vírusának új változatával, a Klade 1b-vel.
A 66 éves európai férfi augusztus 14-én érkezett Afrikából Bangkokba, ahol majomhimlő-tünetekkel kórházba szállították.
A thaiföldi betegségmegelőzési hatóság szerint a további fejleményekről tájékoztatták az Egészségügyi Világszervezetet (WHO). A páciens jelenleg karanténban van egy bangkoki kórházban, illetve a vele közeli kontaktusba került további 43 embert megfigyelés alatt tartják. Ők egyelőre nem mutattak tüneteket, de 21 napig fenn kell tartani a megfigyelést.
A délkelet-ázsiai ország hatóságai időközben elrendelték, hogy a kockázatosnak ítélt 42 országból érkező utasoknak regisztráltatniuk, illetve teszteltetniük kell magukat a vírusra.
A WHO augusztus 14-én nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el a Klade 1b terjedése miatt, mert a szakemberek szerint ez a változat fertőzőbb és súlyosabb megbetegedést idézhet elő a korábban ismerteknél. Európában eddig mindössze egy behurcolt esetről tudnak, a kontinensen továbbra is a Klade 2 változat a domináns.
Világjárványt okozhat a majomhimlő új vírusvariánsa
A szakértők jelentős részét aggodalommal tölti el az egyre erősödő majomhimlő-járvány; a szakemberek úgy vélik, hogy a mostani hullámért felelős vírustörzs gyorsabban terjedhet és halálosabb lehet, mint az a változat, amelyik 2022-ben okozott tömeges megbetegedéseket, és ha nem sikerül kontroll alatt tartani, akár egy új világjárványt is okozhat.


