BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sikeres volt Meloni útja, felélednek az olasz-kínai kapcsolatok, újra itt a Covid

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az olasz–kínai kapcsolatok fellendítésén kezdett el dolgozni az olasz miniszterelnök, a kínaiak értékelték a gesztust és szintén készek az együttműködésre. Ismét megjelent a koronavírus, ám mivel a tesztelés már nem kötelező, nem mindig derül ki, hogy Covid okozta-e a fertőzést. Heti összefoglaló.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Li Csiang kínai kormányfővel való vasárnapi megbeszélése során az olasz–kínai együttműködés „újraindítását” ígérte és e célból egy hároméves akciótervet írt alá az új együttműködési lehetőségek előmozdítására – jelentette a kínai állami média. Meloni szombaton érkezett Pekingbe, ahol ötnapos kínai útjáról elmondta, hogy ez „annak az akaratnak a demonstrációja, hogy új szakaszba lépjenek, és hogy újraindítsák kétoldalú együttműködésüket”. Hozzátette: az akcióterv célja az együttműködés új formáinak kipróbálása. A vasárnapi tárgyalások után az olasz vezető azt is elmondta, hogy egy, a látogatása során aláírt ipari együttműködési memorandum olyan stratégiai ipari ágazatokra terjed ki, mint az elektromos mobilitás és a megújuló energiaforrások.

Giorgia Meloni
Eredményes volt Meloni pekingi látogatása, Kína is kész együttműködni Olaszországgal / Fotó: AFP

A találkozó során Li a kínai–olasz átfogó stratégiai partnerség huszadik évfordulóját kiemelve elmondta, hogy Kína is kész együttműködni Olaszországgal.

Meloni foggal-körömmel küzd azért, hogy Orbán Viktor nyomdokaiba léphessen

Sikerült tárgyalóasztalhoz ülnie az olasz miniszterelnöknek és a kínai elnöknek. Giorgia Meloni és Hszi Csin-ping megvitatta az olasz–kínai kapcsolatokat. Az olasz miniszterelnök szerint Hszi Csin-ping lehet az az ember, aki elhozza a békét Ukrajnába. Meloni korábban még arról beszélt, hogy Peking és Oroszország gazdasági kapcsolata egy súlyos súrlódási pont Kína és a Nyugat között, a Hszi Csin-pinggel tartott közös sajtótájékoztatón már a kínai közvetítő szerep fontosságát hangsúlyozta az orosz–ukrán háborúban.

Az olasz kormányfő kínai útja egyértelműen azért indult el, hogy megmentse a kétoldalú kapcsolatokat országa és Kína között. Az Európai Unió egyre inkább elhidegül Kínától, amiért Peking támogatja Oroszországot, viszont Rómának szüksége van a kínai kereskedelmi kapcsolatokra.

Egy neve elhallgatását kérő olasz tisztviselő az mondta a Bloombergnek, hogy Rómában sokan aggódtak Meloni útja miatt. Többen úgy gondolták, hogy az olasz miniszterelnök nem tud majd segíteni a két ország közötti helyzeten, sőt az is lehetséges volt, hogy Hszi végül nem is ül le vele tárgyalni.

A tárgyalás után Meloni azt mondta, hogy őszinte és tiszteletteljes megbeszélést folytatott a kínai elnökkel, valamint megállapodták, hogy országaik kormányfői évente egyszer találkozni fognak a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése érdekében.

A kínai médiában abszolút pozitív visszhangja volt az olasz miniszterelnök látogatásának.

A koronavírus visszalopakodott: egyre több a beteg a rendelőkben

A koronavírus köztünk jár. Ezt támasztja alá a Nemzeti Népegészségügyi Központ múlt csütörtöki közlése, ugyanis a 29. naptári héten a mintavételi helyek többségén (11 helyszínen) emelkedő tendenciát mértek a szakemberek. Győr érdekes kivétel, ott csökkent az örökítőanyag koncentrációja, 10 mérési ponton stagnált. A hivatal prognózisa szerint a közeljövőben a Covid–19-esetszámok enyhe emelkedése várható, ezt érzékelhetjük már a közvetlen környezetünkben.

Békássy Szabolcs országos kollegiális szakmai vezető háziorvos a Világgazdaság kérdésére elmondta, a rendelőkben a megszokott nyári betegforgalomtól eltérő módon megnövekedett a betegek száma. 

Ennek hátterében:

  • influenzaszerű tünetek, 
  • légúti,
  • gyomor- és bélrendszeri tünetek,
  • valamint sok esetben elhúzódó ízületi fájdalmak is megjelennek.

Hozzátette: néhány esetben gyorsteszt igazolhatja a Covid–19-fertőzést, de mivel a tesztelést már nem írja elő a jelenlegi járványügyi protokoll, nem lehet pontosan tudni, melyik vírusfertőzésről van szó. 

Útra szóródott, feldarabolt kulcsok okoztak defektet több tucat autónak Szigetszentmiklósnál / Fotó:  Shutterstock

Kiderült, mi okozta a tömeges defektet az M0-s autópályán

Feldarabolt kulcsok okozhattak tömeges defektet a hét végén az M0-ás autópályán, Szigetszentmiklós közelében. Vasárnap reggel több tucat autó kapott defektet Szigetszentmiklósnál, az M0-ás autópályán. Az úttestre valamilyen törmelék került, ami sorra szúrta ki az arra haladó autók kerekét. Szemtanúk állítása szerint 

egy román rendszámú kisteherautóról hullottak feldarabolt kulcsok az M0-ás autópályára.

A kisteherautót még keresi a rendőrség. 

Akkora baleset volt az M7-esen, hogy az M1-esen is állt a forgalom

Megállt a forgalom a 20-as kilométerszelvénynél a fővárosból kifelé vezető oldalon az M7-es autópályán, miután a Budapestről a Balaton felé vezető oldalon kedden 14 óra 25 perc körül egy kamion és egy autó összeütközött – közölte a Police.hu. A kamion a balesetben keresztbe fordult, és eltorlaszolta az egész úttestet, a forgalom pedig megállt. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a rendőrök lezárták a balesettel érintett útszakaszt, a forgalmat az M0-ásra terelték. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.