Nemcsak Kurszknál, Zaporizzsjánál is bombáznak az ukránok
Az elmúlt szűk két hétben az orosz–ukrán háború kapcsán szinte mindenki a kurszki eseményekre figyel, azonban a többi frontszakaszon is zajlanak az események. A zaporizzsjai atomerőmű orosz vezetősége szombaton arról számolt be, hogy az ukrán hadsereg egy drónja robbanótöltetet dobott le az erőmű előtti útra, kárt téve az infrastruktúrában, és veszélyeztetve az utat használókat – írta a Reuters.

Mint ismert, az Ukrajnában található zaporizzsjai erőművet, Európa legnagyobb atomerőművét nem sokkal az invázió kezdete után vonta ellenőrzése alá Oroszország. A háború kezdete óta Moszkva és Kijev többször is megvádolta egymást azzal, hogy szabotálni próbálják az erőmű működését és veszélyeztetik a létesítmény biztonságát.
A mostani robbantás Oroszország számára a lehető legrosszabbkor történt, ugyanis most erre a térségre is koncentrálnia kell, miközben az ukrán hadsereg augusztus 6. óta immár 82 települést vett ellenőrzése alá 1150 négyzetkilométernyi területen a kurszki régióban.
A Kreml Roman Usztyinovon, Oroszország megbízott bécsi képviselőjén keresztül jelezte, hogy a zaporizzsjai erőmű elleni szombati támadást szeretné megvitatni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetésével. Moszkva azt szeretné elérni, hogy a NAÜ figyelmeztesse Ukrajnát, hogy ne hajtson végre hasonló akciókat.
A zaporizzsjai erőmű jelenleg nem aktív, hat szunnyadó reaktora van, a létesítmény mindössze annyi energiát termel és használ, amennyi a nukleáris anyagok hűvösen tartásához és a meghibásodások megelőzéséhez szükséges.
Az ukránok lengyel segítséggel robbanthatták fel az Északi Áramlatot
Az Északi Áramlat gázvezeték elleni szabotázsakcióért felelős ukrán alakulat valószínűleg segítséget kapott Lengyelországtól a művelethez – állítja a német hírszerzés korábbi vezetője, August Hanning.


