BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folyamatosan bontják az új Pázmány helyét – kedden jön a leglátványosabb művelet

Minden hatósági engedélyt megkapott a beruházó, a tiltakozókat ezért a törvények betartására kéri az Építési és Közlekedési Minisztérium.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának teljes területén zajlanak a bontási munkálatok szeptember elseje óta – derül ki az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) hétfői közleményéből, amely azt is elárulja, hogy a bontás egyik leglátványosabb eleme – a főépület tetején található, mintegy 30 méter magas antenna eltávolítása – kedden zajlik majd. 

20240802 BudapestSzeptemberben kezdik meg a Magyar Rádió egykori épületeinek bontását, várhatóan tavaszra végeznek vele, és indulhat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának építése a Pollack Mihály téren.Fotó: Kurucz Árpád (KA)Magyar Nemzet
Elkezdték bontani a rádió korábbi épületét, ahol a Pázmány új campusa születik / Fotó: Kurucz Árpád / Magyar Nemzet

A bontással párhuzamosan zajlik a törmelék elszállítása is, ám hiába rendelkezik az építkezés minden hatósági engedéllyel, azt tiltakozók folyamatosan próbálják gátolni vagy lassítani. A tárca azt kéri a tiltakozóktól, hogy tartsák be a törvényeket, ahogy a beruházó is minden jogszabálynak megfelelt.

Az ÉKM emlékeztet, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új központjának építése az elmúlt évtizedek legnagyobb iskolafejlesztése, aminek hatására egy elhanyagolt belvárosi terület is megújul. 

A beruházás során ráadásul több régi palotát is felújítanak, és a történelmi városrészbe illeszkedő, de mégis 21. századi épületeket húznak föl, miközben a környék zöld és közösségi terei is nőnek.

A minisztérium a józsefvárosi városvezetés és a környékbeliek véleményét és javaslatait is várja a Palotanegyed megújításának kérdésében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.