Hiába ígért Karácsony Airbnb-szabályozást, abból nem lett semmi
Hiába ígérték Karácsonyék, soha nem csináltak semmit az Airbnb-szabályozással kapcsolatban – mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője csütörtökön a Facebook-oldalán megosztott videójában.

A politikus a videóban Karácsony Gergely főpolgármestert egy napraforgóhoz hasonlította, amely azonban nem a nap, hanem mindig a kevesebb munka irányába fordul. Felidézte, hogy a főpolgármester a 2019-es kampányban például
még fővárosi Airbnb-szabályozást ígért, és azt mondta, átfogó szabályozást vezetnek be, hogy az Airbnb ne lehetetlenítse el a budapestiek lakhatását, majd egy évre rá már teljesen másképp vélekedett.
Szentkirályi szerint pedig most, hogy már készül az Airbnb-szabályozás, Karácsony azzal vádolja a kormányt, hogy nem merte külön csak rábízni a szabályozást. Mint mondta: „Először azt ígérte, hogy ő megcsinálja, majd pedig örült, hogy a kerületeknek kell, most pedig sajnálja, hogy a kormány teszi meg helyette. Ezt azért nehéz követni, de egyvalami biztos pont maradt a Városházán. Karácsonyék ígértek, de soha nem csináltak semmit az Airbnb-szabályozás terén. A kormány ezt a tétlenséget elégelte meg, ezért kell a budapesti lakhatási válságba beavatkoznia, mert a budapestiek ennél többet érdemelnek.”


