Már az ultraortodoxokat is sorozzák Izraelben
Jiszráél Kac új izraeli védelmi miniszter jóváhagyta pénteken a már elődje által előkészített hétezer katonai behívóparancs kézbesítését ultraortodox zsidó fiataloknak. Az első ezer behívót vasárnap, a többit pedig a következő hónapokban küldi ki az izraeli hadsereg (IDF).

„Szeretném párbeszéd révén elérni minden érintettel egy olyan megállapodás megkötését, amely megnyitja az utat azelőtt, hogy az ultraortodoxok is ténylegesen részt vegyenek a katonai szolgálatban, mint a többi sorköteles vagy tartalékos katona, aki bátran harcol és akár az életét is feláldozza Izrael biztonságáért. Szolgáljanak úgy, hogy közben tovább végzik hagyományos feladatukat, a Tóra őrzését, ami nagyon fontos népünk és országunk önazonosságának megtartásában” – írta Kac az X közösségi oldalon.
Utasítottam az IDF-et: tegyen meg minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy az ultraortodoxok olyan támogatást kapjanak, amely biztosítja számukra, hogy el tudják látni feladataikat a vallásos életmód megtartásával az IDF soraiban
– tette hozzá.
Benjamin Netanjahu miniszterelnök kormányának ultraortodox koalíciós pártjai egy olyan törvény elfogadását követelik, amely mentesítené az ultraortodox fiatalokat a katonai szolgálat alól, ugyanis bánatukra a legfelsőbb bíróság júniusban úgy döntött: felmentésük évtizedek óta folytatott gyakorlata törvénytelen, mert sérti az alkotmányosság törvény előtti egyenlőségének elvét.
Miután az előző védelmi miniszter, Joáv Galant már előkészítette a hétezer ember behívását, és a kormányfő Likud pártjához tartozó Kac is hajlandó végrehajtani azt, az ultraortodox Egyesült Tóra párt egyik vezetője kijelentette:
nem a főügyész vagy Galant, hanem a Likud párt döntött úgy, hogy hadat üzen az ultraortodoxoknak.
Viszont Jaír Lapid, a parlamenti ellenzék és a Van Jövő nevű centrista párt vezetője üdvözölte Kac döntését szintén az X-en.
Idén nyáron az IDF már küldött ki háromezer behívóparancsot 18-26 év közötti ultraortodox fiataloknak, de csak kevesebb mint tíz százalékuk jelent meg a sorozóközpontokban. Az ultraortodox közösségeket vezető rabbik ellenzik a katonai szolgálatot, mert összeegyeztethetetlennek tartják a vallásossággal, és attól tartanak, hogy a fiatalok szekularizálódnak, feladják vallásos életmódjukat a hadseregben.
Izrael légi csapásokat mért Damaszkuszra
Izrael légi támadást hajtott végre csütörtökön a szíriai főváros, Damaszkusz és annak egyik elővárosa ellen, a támadásban legkevesebb tizenöten meghaltak – jelentette a SANA szíriai állami hírügynökség. Az izraeli hadsereg megerősítette a támadás tényét és azt állította, hogy terroristákhoz kötődő célpontokat támadott.



