Országos bombariadó: bejelentést tesz a rendőrség és a Belügyminisztérium
Csütörtökön reggel számos budapesti iskolában és vidéken több helyen is egyszerre történt bombariadó, a rendőrség nagy erőkkel vonult ki valamennyi érintett intézményhez, és Orbán Viktor miniszterelnök is megszólalt az eset kapcsán. Csütörtökön délután a rendőrség és a Belügyminisztérium közös sajtótájékoztatót tartott.

„Minden diák és minden tanár biztonságban van. Az összes helyszínre, ahova fenyegetés érkezett, a rendőrség kivonul, és a helyszínen szavatolja az emberek biztonságát: a gyermekekét is és a tanárokét is” – jelentette ki Rétvári Bence.
A Belügyminisztérium államtitkára elmondta, hogy 11.30-ig országosan 268 oktatási intézményben találtak bombafenyegetésről szóló e-mailt a postafiókban, ebből 245 volt budapesti iskola, és 23 volt vidéki iskola. A tankerületek harmadában volt fenyegetés. Az államtitkár szerint még a csütörtöki nap folyamán minden érintett iskolát át fog vizsgálni a rendőrség.
Zajlik a nyomozás a bombariadó miatt
Rétvári kiemelte, hogy egy helyről érkeztek az e-mailek, és szinte azonos tartalommal. Megalakult és meg is kezdte működését egy irányító törzs, amelyben minden olyan szerv részt vesz, akinél információ lehet a közveszéllyel fenyegetéssel kapcsolatban. Az államtitkár hozzátette, hogy a közelmúltban hasonló fenyegetések több országban is történtek, többek között Szlovákiában, Csehországban és Bulgáriában is. A rendőrség mindegyik ország szerveivel és az Interpollal is kapcsolatba lépett.
Kiemelten fontos, hogy az elkövetőt vagy elkövetőket minél hamarabb elkapják a hatóságok. A korábbi hasonló esetekben ez mindig megtörtént.
Gál Kristóf rendőr alezredes, az ORFK szóvivője is megerősítette, hogy nincs ok a pánikra, az e-mailben megfogalmazott fenyegetések a rendelkezésre álló információk alapján alaptalanok, a diákok és a pedagógusok biztonságban vannak. Hozzátette, hogy minden rendőr képes megállapítani, hogy egy helyszín gyanús-e, és ha igen, akkor tudja értesíteni a robbanószerekhez értő szakembereket. Az épületek átvizsgálása jelenleg is zajlik, a helyismerettel rendelkező pedagógusok bevonásával.
A szóvivő minden diáknak és tanárnak azt üzeni, hogy biztonságban vannak, és a rendőrség mindent elkövet annak érdekében, hogy ez a jövőben is így maradjon.


