Felháborító, hogy Ukrajna kérésére Biden elnök olyan szankciókat vetett ki elnöksége utolsó napjaiban, ami egész Európában durva áremelkedéshez vezetett – hívta fel a figyelmet Vitályos Eszter kormányszóvivő vasárnap a Facebookon.
Az MTI által idézett kormányzati kommunikációért felelős államtitkár közösségi oldalán úgy fogalmazott: ezek a szankciók elhibázottak, a megbukott demokrata kormány politikája még most is óriási károkat okoz Európának és a magyar családoknak.
Mi továbbra is azért dolgozunk, hogy megvédjük a magyar családokat!
– tette hozzá Vitályos Eszter.
Az energiaárak kérdéséről Orbán Viktor is közzétett egy bejegyzést a közösségi médiában, miután szombaton Aleksandar Vucic szerb elnökkel tárgyalt.
„Ukrajna leállította a gázszállításokat, aminek következtében Európa egy újabb energiaválság felé halad. Vucic elnök úrral az a célunk, hogy Magyarország és Szerbia kimaradjon ebből a válságból” – hangsúlyozta Facebook-posztjában a miniszterelnök.
A kormányfő emlékeztetett arra: az elmúlt napokban kedvezőtlen fejlemények történtek az európai energiaellátás világában: az ukránok lezárták az a vezetéket, amelyen keresztül gáz érkezett Magyarországra. A leköszönő amerikai elnöki rendszer pedig olyan szankciókat vezetett be, amelyek felemelik az energia árát Európában is.
Ebből kellene Magyarországnak kimaradni, hiszen ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt, talán vérlázító is
– mondta a miniszterelnök. „Most az a feladatunk, hogy megvédjük az egyetlen megmaradt vezetéket, amely Oroszország területéről hozza a gázt, ez a vezeték pedig Szerbián keresztül érkezik Magyarországra” – emlékeztetett a miniszterelnök.
„Közös érdekünk, hogy együtt védjük meg a családjainkat, háztartásainkat és vállalatainkat az egyre magasabb energiaáraktól. Újabb energiaválság felé robog Európa” – mondta Orbán Viktor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.