BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lázár János: kemény verseny van a vasútállomások felújításáért

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Kiderült, ezekre a pályaudvarok működtetésére érkeztek pályázatok. A számok arról árulkodnak, hogy nem mindegyik állomás működtetése mozgatta meg a befektetők fantáziáját.

„Hét budapesti és vidéki nagy pályaudvar, 12 nagyszerű fejlesztési ajánlat” – írta Lázár János szombaton a Facebookon.

Kiderült, ezekre a pályaudvarok működtetésére érkeztek pályázatok / Forrás: Facebook / Lázár János

„Nagy érdeklődés, kemény verseny és tárgyalás után biztos siker következik! Rendbetesszük a pályaudvarokat!”– fogalmazott a friss poszt.  

Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója múlt héten elmondta, hogy 

konkrét ajánlatot még nem kaptak, valószínűleg január 31-én érkeznek majd be a pályázatok.

A határidő lejártakor Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője a közösségi oldalán azt írta, hogy az összes pályázatot hozzák minél előbb nyilvánosságra. Vitézy ezért levelet írt Lázárnak János közlekedési és építésügyi miniszternek és a MÁV csoport vezetőjének.

Lázár korábban hangsúlyozta, az ingatlanokat nem ingyen adják, a közösen alapított társaság működésének hasznából a későbbiekben az állam is részesedik. A projektbe európai uniós forrást nem kívánnak bevonni, hazai magántőke társulásával viszont sok százmilliárdos forrásra számítanak. 

A miniszter most közzétett posztja alapján

a közel 100 milliárd forintnyi értékű projektben a budapestiek (Nyugati, Keleti, Déli és Kelenföldi pályaudvar) mellett a debreceni, a nyíregyházi és a miskolci pályaudvar újulhat meg.

Lázár korábban arról beszélt, hogy a magántőke-bevonást célzó tenderben mintegy tíz pályaudvart fog érinteni, így valószínűleg nem mindegyik állomás működtetése mozgatta meg a befektetők fantáziáját.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.