Több ezren tüntettek Szkopjéban hétfő este a nyolc nappal korábbi, 59 halálos áldozatot követelő diszkótűz felelőseinek felkutatását követelve, illetve az országos korrupció felszámolása ellen – közölte az északmacedón Vesti.mk hírportál.
A tiltakozók „Ki a következő (áldozat)?”, „A korrupció öl”, „Mennyi kenőpénzzel hozhatók vissza az áldozatok?” és „A rendszer legyen a következő” feliratú transzparensekkel vonultak az északmacedón főváros utcáin.
Az észak-macedóniai Kocsaniban március 16-án hajnalban gyulladt ki az egyik szórakozóhely. A tűzben 59 ember vesztette életét, további 155 pedig megsérült. Az ügyészség tájékoztatása szerint a szórakozóhelyen számos szabálytalanságot észleltek, az épületben csak két tűzoltókészülék volt, a vészkijárat be volt zárva, egy hátsó ajtó szintén, és belülről nem volt kilincs. Az egész épület tele volt gyúlékony anyagokkal, emellett engedély nélkül használtak pirotechnikai eszközöket zárt térben.
A belügyminiszter közölte, hogy a klub nem rendelkezett működési engedéllyel, működését a lefizetések és a korrupció tették lehetővé.
Hozzátette: a korábbi hasonló esetekkel ellentétben ebben az esetben minden felelőst meg fognak nevezni, és mindenkit felelősségre fognak vonni. Az üggyel összefüggésben letartóztatták Kocsani korábbi polgármestereit, de a koncert főszervezőjét is, aki a belügyi tárca vezetője szerint közvetlen módon tehető felelőssé a tragédiáért.
A 34 gyanúsított között szerepel egy korábbi illetékes államtitkár, valamint a védelemért felelős igazgatóság korábbi vezetője és néhány munkatársa, illetve hét rendőr. Az elégedetlenségekre reagálva az ellenzéki, baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) Pancse Toskovszki belügyminiszter lemondását követelte.
Hrisztijan Mickoszki miniszterelnök, a kormányzó konzervatív Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO-DPMNE) elnöke szerint viszont az ellenzék csak ki akarja használni a helyzetet, és meg akarja gyengíteni a kormányt.
A miniszterelnök leszögezte: mindazok, akik bármilyen módon is részt vettek abban, ami történt, felelni fognak, függetlenül attól, hogy melyik párthoz tartoznak, milyen nemzetiségűek vagy milyen vallásúak.
Magyarország segít – Már landoltak az észak-macedóniai tűzeset első sérültjei a Liszt Ferenc repülőtéren
Magyarország felajánlotta segítségét az észak-macedóniai tűzeset sérültjeinek ellátásában, és felkészült a fogadásukra, az első sérültek hétfő hajnali három óra körül érkeznek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A helyszínen az Országos Mentőszolgálat mentőegységei veszik át a sérületeket, és szállítják őket kórházba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.