Visszamenőleges hatállyal, 2025. március 1-jétől 10 százalékkal emelkedik a hadigondozottak járandósága a parlament keddi döntése alapján.
A hadigondozásról szóló és a bűnügyi együttműködéssel összefüggő törvények módosítását azzal indokolták, hogy
a hadigondozottak, valamint az 1938 és 1963 között politikailag meghurcoltak járandóságát legutóbb 2018-ban szabályozták átfogó módon.
A javaslat vitájában elhangzott az is, hogy bár a 2018-as szabályozás óta ezek az ellátások minden évben automatikusan követik az inflációt, de mégis indokolt, hogy időről időre tovább növeljék a hadigondozotti ellátások összegét. Az intézkedés 80 898 hadigondozottat és 18 830 politikailag meghurcolt személyt érint az Index összefoglalója szerint.
A jogszabály meghatározása alapján az a személy vált hadigondozásra jogosulttá, aki katonai szolgálat, kötelező katonai előképzés, légi támadás, hadművelet, visszamaradt robbanóanyag felrobbanása során vagy következtében testi épségének vagy egészségének károsodása folytán hadieredetű fogyatkozást szenvedett, továbbá akit hadigyámoltként, hadiözvegyként, hadiárvaként, hadigondozott családtagként kell gondozásba venni.
A nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló törvény módosítása pedig azt teszi egyértelművé, hogy menedékjogot kapott személy akkor sem adható ki annak a tagállamnak, ahonnan elmenekült, ha az az állam biztonságos harmadik államnak minősül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.