Sikeresen lezárultak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) közötti tárgyalások pénteken a rákosrendezői ingatlanokkal kapcsolatos adásvételi szerződés jogtechnikai kérdéseiről – közölte a főpolgármester szombaton a Facebook oldalán.
Karácsony Gergely azt írta: a felek minden szükséges papírt aláírtak, hétfőn a fővárosi cég elutalja az első vételárrészletet, másnap pedig benyújtják a földhivatalhoz a BKM tulajdonjogának bejegyzése iránti kérelmet.
Hozzátette, hogy „az igazi munka persze most kezdődik”: az adásvételi szerződés szerint 60 napon belül meg kell állapodni a MÁV-val a használati megosztásról, utána egy hónapon belül birtokba kerül a fővárosi cég, és megkezdheti a kommunális hulladék elszállítását.
Meg kell állapodnunk az állami hulladék elszállításáról és a kármentesítésről is, továbbá az állami közlekedési beruházásokról. Nem beszélve a terület fejlesztéséhez szükséges jogszabály-módosításokról
– sorolta a főpolgármester.
„Alig várom, rajtunk nem fog múlni” – zárta bejegyzését Karácsony Gergely.
Korábban pontos számokat közölt a Világgazdaság kérdésére a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója Budapest pénzügyi helyzetéről. Kiss Ambrus az általa tartott háttérbeszélgetésen elmondta, mennyi iparűzési adó folyt be az idei első részlet befizetéséből, és azt is, mennyi pénz van jelenleg a főváros folyószámláján. Továbbra sem világos, miből lesz képes előteremteni a Mini-Dubaj, pontosabban a majdani építkezés helyszínének vételárát. Azt már tudjuk, mennyi pénz jött be az iparűzési adóból.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.