Lengyelországban tavaly 45,8 ezer fegyvertartási engedélyt adtak ki, ami rekordnak számít az 1989-es rendszerváltás óta – írta a Rzeczpospolita lengyel napilap rendőrségi adatokra hivatkozva.
„Ez újabb rekord. A kommunista Lengyel Népköztársaság bukása óta még soha nem fegyverkeztek fel a lengyelek ilyen gyorsan, mint most” – áll a Rzeczpospolita cikkében. A lengyel rendőr-főkapitányság adatait elemezve leszögezték, hogy korábbi időszakokban évente több mint tízezer fegyvertartási engedélyt adtak ki, 2022-ben viszont 37,4 ezer engedélyről volt szó, ami ugrásszerű növekedést jelent.
2023-ban 40,9 ezer volt a kiadott igazolványok száma, amelyet pedig ismét felülmúltak a tavalyi, 45,8 ezer új fegyvertartási engedélyről szóló adatok. 2024 végén Lengyelországban a magánszemélyek összesen 930,1 ezer darab lőfegyvert birtokoltak, ami csaknem kétszerese a 2017-es adatnak.
Az adatokat a Rzeczpospolita Ukrajna megtámadásával magyarázza. „A társadalom ma bizonytalanságot érez, ezért az emberek fegyvert akarnak szerezni. Ennek az orosz–ukrán háború az indítóoka, de a saját biztonság, valamint a magánvagyon biztonsága miatt felmerülő aggodalmak is” – idézi a lap Brunon Holyst kriminológust.
Megszólaltatták Jerzy Dziewulski biztonsági szakértőt is, aki úgy ítélte meg: a jelenség nem csak az ukrajnai háborúval magyarázható, szerepet játszik az is, hogy a fegyvertartás egyre divatosabbá vált, miután 2011-ben lazultak az erre vonatkozó előírások Lengyelországban.
Andrzej Turczyn jogász leszögezte, hogy a fegyvertartási engedélyek számának ugrásszerű növekedése miatt nem nőtt a legálisan tartott fegyverrel elkövetett bűntettek száma. Emellett a lengyelek továbbra is a legkevésbé felfegyverzett európai nemzetek közé tartoznak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.