Amerikai légicsapás érte a nyugat-jemeni Rász Ísza kikötővárosát, legkevesebb 38-an meghaltak, több mint 100-an megsebesültek - jelentette péntekre virradóra a húszi lázadók által ellenőrzött al-Maszíra televíziós csatorna.
A közlés szerint az amerikai fél a kikötőben zajló üzemanyag-forgalomban akart zavart okozni a művelettel, amelyet Jemen szuverenitása elleni támadásnak nevezett.
Az Egyesült Államok közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító Középső Parancsnoksága (Centcom) az X-en azt közölte, hogy a légicsapások célja a húszik gazdasági erőforrásainak ellehetetlenítése, kiemelve, hogy a Rász Íszába érkező üzemanyag-szállítmányok a jemeni népet illetnék, azonban a húszik a saját hadműveleteikre használják azokat.
Az Egyesült Államok a múlt hónapban indított nagyszabású műveleteket az Irán-barát húszik ellen. Washington leszögezte, hogy a támadások folytatódni fognak egészen addig, amíg a húszik nem hagynak fel a Vörös-tengeren áthaladó hajók elleni műveleteikkel.
A húszik 2023 vége óta támadnak hajókat a térségben, a Gázai övezetben zajló háború miatt, a palesztinokkal való szolidaritás jegyében. Ezek a támadások megzavarták a hajóforgalmat a világkereskedelem számára létfontosságú tengeri övezetnek számító régióban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.