Demográfia: csak évtizedes távlatban várható fordulat
Magyarország 1,56-os termékenységi rátája 2022-ben meghaladta az Európai Unió 1,46-os átlagát – írja a Tényellenőr az Eurostat-adatokra hivatkozva. Magyarország a régiós országok jelentős részét megelőzte, például Szlovákiát, Szlovéniát, Horvátországot és Lengyelországot is – mutat rá a lap, reagálva a Financial Times téves cikkére, amelyben arról ír, hogy összeomlott a magyar családtámogatási politika.

Mindez javulásnak számít 2011-hez képest, amikor a ráta történelmi minimumot ért el 1,23-as értékkel. Ugyanakkor a szülőképes korú nők száma tartósan csökken évtizedek óta, ami hátráltatja a demográfiai fordulatot.
A szülésre leginkább esélyes, 20–39 éves korú nők száma 2010 és 2024 között 22,8 százalékkal, 330 ezer fővel esett vissza. Az viszont pozitív a portál szerint, hogy a szülések aránya 2023-ra 23 százalékkal nőtt 2011 óta az említett, leginkább érintett korosztályban.
A lap leszögezi: a javulás egyértelmű, azonban csak évtizedes távlatban látszanak majd az eredmények, akkor, amikor az elmúlt 15 évben megszületett gyerekek is szülővé válnak. A portál szerint emiatt nem igaz a Financial Times állítása arról, hogy összeomlott a magyar családtámogatási politika.
Egyre többen választják a magánszülészeteket Magyarországon
Mindössze 77 500 csecsemő született az elmúlt évben Magyarországon, a statisztikák szerint azonban már minden nyolcadik kisbaba magánszülészeten jön világra. Szakértők szerint ennek oka a szabad orvosválasztás mellett a kismamák alternatív szülési módszerek iránti növekvő igénye és tudatossága, valamint a bizalmat adó orvosi háttér.

