Putyin elárulta, hogy meddig marad Oroszország élén
Végső soron az orosz népnek kell döntenie arról, hogy ki vezesse majd Vlagyimir Putyin után az országot – derült ki abból a beszélgetésből, amelyet az orosz elnök Szaida Medvegyevával és Pavel Zarubinnel folytatott a vasárnap bemutatott Oroszország. Kreml. Putyin. 25 év című dokumentumfilmben.

„Mindig gondolok erre” – mondta a 72 éves politikus, amikor arról kérdezték, hogy szokott-e azon elmélkedni, hogy ki fogja őt követni az elnöki székben.
„Végtére is a döntés a nép, vagyis, az orosz nép kezében van – mondta. – Úgy vélem kell lennie egy személynek, vagy inkább személyeknek, akik közül az emberek választhatnak” – tette hozzá.
Putyin gyakorlatilag 1999. december 31., vagyis Borisz Jelcin elnök lemondása óta irányítja Oroszországot államfői vagy miniszterelnöki minőségben.
2000-ben és 2004-ben is négy évre elnökké választották, majd, mivel az orosz alkotmány nem enged meg kettőnél több egymást követő elnöki ciklust, távozott a tisztségből, amelyre Dmitrij Medvegyev addigi miniszterelnököt választották meg, Putyin pedig a kormányfői posztot töltötte be. Majd az elnöki mandátum hat évre történő meghosszabbítását követően Putyin 2012-ben ismét államfő lett, és a 2018-as és a 2024-es választást is megnyerve hivatalban maradt.
Korábban a Világgazdaság megírta, hogy Oroszország egyértelmű választ vár Ukrajnától Vlagyimir Putyin orosz elnök háromnapos tűzszüneti ajánlatára, amely a második világháborús győzelemről való megemlékezések időszakára vonatkozik.


