BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Keményedik a migránsokkal szemben Finnország – fontos szigorítást vezetnek be

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Helsinki szigorítani készül a letelepedési engedély feltételeit. Finnország bejelentette, milyen feltételeknek kell megfelelni.

Finnország szigorítani készül a külföldről érkezők letelepedésének feltételeit, hosszabb tartózkodást, nyelvtudást és szakmai gyakorlatot követelve meg – jelentette be csütörtökön a finn kormány. Mari Rantanen belügyminiszter tájékoztatása szerint a sikeres integráció a letelepedési engedély előfeltétele lesz.

Finnország szigorítani készül a letelepedési engedély feltételeit
finn határ
Finnország szigorítani készül a letelepedési engedély feltételeit / Fotó: Shutterstock

A letelepedéshez szükséges folyamatos tartózkodás a kormány által ismertetett javaslat szerint a korábbi négy évről hat évre nő. Az állandó letelepedést kérőknek elegendő nyelvismerettel kell rendelkezniük a két hivatalos nyelv, a finn és a svéd egyikében, és előzőleg legalább kétévi finnországi munkaviszonnyal kell rendelkezniük – olvasható még a kormány közleményében.

Ezekhez köti a letelepedést Finnország

Kivételes esetekben négy év tartózkodás után is megkapható a letelepedési engedély a kormány szerint, amely ehhez három feltételt szabott meg: évi 40 ezer eurós minimáljövedelmet, Finnországban elismert mesterképzést vagy hároméves felsőoktatási diplomát, valamint két év finnországi szakmai gyakorlatot, illetve a finn vagy a svéd nyelv alapos ismeretét és háromévi finnországi szakmai gyakorlatot.

Ha a kérelmező megfelel a szakmai gyakorlat feltételeinek, csak legfeljebb három hónapig jogosult munkanélküli- vagy szociális segélyre.

Finnország számára nemcsak a bevándorlás jelent kihívást, Oroszországgal is fagyos a viszonya.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.