A magyar hadsereg váratlanul bejelentette, mit szállítottak el az ukránok Ferihegyről a világ legnagyobb repülőgépével: ezért kellett az Antonov a honvédségnek
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságJelentős nemzetközi megmérettetés előtt áll a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Role 2 tábori kórháza: az állomány részt vesz az Észtországban megrendezett Vigorous Warrior 2026 katona-egészségügyi gyakorlaton, ahol egyidejűleg NATO-minősítő eljáráson is bizonyíthatja felkészültségét.

A Honvedelem.hu portál tudósítása szerint a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ által kétévente megrendezett Vigorous Warrior a szövetség egyik legjelentősebb katona-egészségügyi gyakorlata, amelyen rendszerint 25–30 ország 2500–3000 katonája és szakembere mutatja be és teszteli egészségügyi képességeit. A Magyar Honvédség részéről az, a korábban nemzeti CREVAL minősítést szerzett Mobil Biológiai Laboratórium is részt vesz a gyakorlaton, amely nemcsak hazai környezetben bizonyított már, hanem nemzetközi szinten is.
A Role 2 tábori kórház kontingense számára ugyanakkor a gyakorlat különösen fontos, hiszen a tapasztalatszerzés mellett a cél, hogy sikeresen megfeleljenek a NATO egészségügyi értékelési és minősítési rendszere (MEDEVAL) követelményeinek. A minősítés megszerzését két évvel ezelőtt tűzték ki célul, azóta a Role 2 tábori kórház működtetését többször is gyakorolták Bakonykútiban. Az idei, hazai szervezésű Spatula 2026 gyakorlat során a szakemberek a korábbi évekhez hasonlóan a gyakorlati működést, valamint a telepítés és üzemeltetés részleteit is tesztelték. A Role 2 tábori kórház állománya logisztikai és támogató, illetve egészségügyi szakmai végzettséggel rendelkező katonákból áll. Az egészségügyi állományban aneszteziológiai és intenzív terápiás, sürgősségi, belgyógyászati, valamint sebészeti-traumatológiai szakterületen dolgozó szakemberek teljesítenek szolgálatot.
A gyakorlat során várható feladatok kapcsán a konkrét forgatókönyvek nem nyilvánosak, de a résztvevőknek várhatóan tömeges sérültellátási helyzetekben kell helytállniuk többnemzeti környezetben
A gyakorlatra történő kitelepülés önmagában is komoly logisztikai feladatot jelent. A Role 2 képességhez tartozó eszközök és szakanyagok mozgatása hónapokon át tartó szervezőmunkát igényelt. Bus Ádám alezredes, a Role 2 parancsnoka a Honvedelem.hu-nak elmondta, hogy a szükséges engedélyek és dokumentációk előkészítésével már közel éve megkezdődött a felkészülés a szállításra és kitelepülésre, majd januártól hozzáláttak az eszközök fizikai összeállításához és csomagolásához. A Spatula 2026 gyakorlat tapasztalatai alapján pontosították az eljárásrendeket és kijavították a feltárt hiányosságokat, hogy a Vigorous Warrior 2026 gyakorlat során már minden feladatot gördülékenyen és szabályosan tudjanak végrehajtani.
Ezért járt többször is Magyarországon a repülőgépóriás
A kiszállított eszközök között a legkisebb tűktől egészen a több mint 700 kilogrammos mobil röntgenberendezésig számos speciális felszerelés is megtalálható. A bepakolás közel harminc ember összehangolt tevékenységét igényelte. Különösen nagy figyelmet fordítottak a konténerek súlyelosztására, a túlterhelés elkerülésére és annak biztosítására, hogy szállítás közben semmilyen eszköz ne sérüljön. A technikai felszerelések közúton és légi úton történő szállítását követően június 8-án a végrehajtó állomány is megérkezett Észtországba az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázisáról.
Az MH Logisztikai Támogató Parancsnokság közreműködésével a NATO SALIS stratégiai légiszállítási programja keretében 12 konténert és 4 gépjárművet szállítottak Észtországba egy Antonov An–124 Ruszlan repülőgéppel. A jelentős mennyiségű technikai eszköz biztosítja a magyar Role 2 tábori kórház és a Mobil Biológiai Laboratórium telepítését és működését a Vigorous Warrior 2026 gyakorlat helyszínén.
Az észt védelmi erők és a NATO KEKK június 8. és 20. között rendezi meg a Vigorous Warrior 2026 többnemzeti gyakorlatot, amelyen idén 39 nemzet katona-egészségügyi katonái, szakemberei vesznek részt. A magyar állomány az elkövetkező hetekben nemcsak szakmai felkészültségét bizonyíthatja a szövetségesek előtt, hanem olyan NATO-minősítés megszerzéséért is dolgozik, amely hosszú távon meghatározhatja a Magyar Honvédség katona-egészségügyi képességeinek nemzetközi szerepvállalását.
Ez már tényleg különös: egy óra múlva megint Ferihegyen landol az Antonov, sorozatban harmadik napja jár Budapestre az ukrán góliát – hatalmas dolgot szállíthat a világ legnagyobb repülőgépe
Az ukrán Antonov–124 Ruszlán teherszállító repülőgép immár harmadik egymást követő napon fordul meg Budapesten. A világ legnagyobb sorozatgyártású teherszállító repülőgépei közé tartozó óriásgép hétfőn ismét a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről indul tovább, miután szombaton és vasárnap is Ferihegyen járt. Bár a rakomány tartalmáról továbbra sincs hivatalos információ, az An–124-es rendszerint olyan túlméretes vagy rendkívül értékes szállítmányokat mozgat, amelyek hagyományos teherszállító repülőgépekkel nem vagy csak nehezen lennének szállíthatók.
A repülésfigyelő oldalak adatai szerint az UR–82029 lajstromjelű Antonov szombaton Lipcséből érkezett Budapestre, míg a vasárnapi útvonal alapján az észtországi Amari légitámaszpont szerepelt kiindulási pontként.


