BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elkésett a munkából a légiirányító, nem tudott leszállni a Ryanair londoni járata – már Budapestet emlegették, kezdtek pánikolni az utasok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Egyetlen munkavállaló késése miatt kellett csaknem negyedórát várakoznia a levegőben a Ryanair Londonból érkező gépének Eszék közelében. A horvát légi forgalmi hatóság szerint a repülés biztonsága nem forgott veszélyben, a járat végül biztonságosan landolt.

Közel negyedórát körözött Eszék felett a Ryanair Londonból érkező szombat éjszakai járata, mert a szolgálatba beosztott légi forgalmi irányító nem érkezett meg időben a munkahelyére – írta az Index.hr internetes portál kedden.

Travel Destination: Krakow Elkésett a munkából a légiirányító, nem tudott leszállni a Ryanair londoni járata
A Ryanair londoni járata nem tudott időben leszállni Eszéken / Fotó: NurPhoto via AFP

Az utasok beszámolói szerint a fedélzeten egyre nőtt a feszültség, miután a gép nem kezdte meg a leszállást, hanem Eszék térségében várakozott. A személyzet azt is jelezte: ha nem sikerül rendezni a helyzetet, a járatot Budapestre irányíthatják át.

A Horvát Légi Forgalmi Irányítás (HKZP) elismerte, hogy egy munkavállaló mulasztása okozott fennakadást a járat fogadásakor. Közlésük szerint elszigetelt esetről van szó, amelyet az előírt eljárások szerint gyorsan kezeltek.

A szervezet hangsúlyozta, hogy a repülés biztonsága nem került veszélybe. A gép végig kapcsolatban állt a zágrábi körzeti légi forgalmi irányító központtal, és annak felügyelete alatt maradt. A járat végül biztonságosan leszállt Eszéken.

A HKZP szerint a késés 12 perc volt, az utasok ugyanakkor azt mondták, hogy a gép mintegy húsz percig várakozott a levegőben. A légi forgalmi irányítás belső vizsgálatot indított, és fegyelmi intézkedéseket helyezett kilátásba. A HKZP sajnálatát fejezte ki az okozott fennakadás miatt.

Felvásárlást fontolgat az Air France–KLM, ez teljesen átrendezheti az európai légi közlekedést

Az Air France–KLM vezérigazgatója, Ben Smith jelezte, hogy nyitott lenne egy esetleges EasyJet-felvásárlási ajánlatban való részvétel megfontolására. Kijelentette, hogy megfontolná az amerikai Castlelake megkeresését, ha a befektetési társaság konkrét javaslattal állna elő.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.