Erről eddig nem volt szó: teljesen átalakulhatnak a trafikok Magyarországon, már a Tiszánál van a jogalkotási kezdeményezés – így módosítanák a dohányboltok működését
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságJogalkotási kezdeményezéssel fordult Csatári Ernőhöz, a térség tiszás országgyűlési képviselőjéhez Siófok polgármestere.

Lengyel Róbert azt szeretné elérni, hogy a nemzeti dohányboltok ne élvezzenek kivételezett helyzetet az alkoholárusítás szabályozásában, valamint hosszabb távon az alkoholtartalmú italok értékesítése is kikerüljön a trafikok tevékenységi köréből.
A politikus a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy hivatalos levélben juttatta el javaslatait a választókerület országgyűlési képviselőjének.
A polgármester szerint jelenleg igazságtalan helyzet áll fenn, mivel a dohányboltokra nem vonatkoznak azok az önkormányzati rendeletek, amelyek számos településen korlátozzák vagy tiltják az éjszakai alkoholeladást.
Mint írta, miközben az élelmiszerüzletek és a benzinkutak kötelesek betartani ezeket a szabályokat, a trafikok továbbra is árusíthatnak szeszes italokat az éjszakai órákban.
Véleménye szerint ez nemcsak versenyhátrányt okoz más kereskedelmi szereplőknek, hanem gyengíti az önkormányzatok szabályozási lehetőségeit is.
A polgármester a dohányboltok kialakulásának körülményeire is utalt. Emlékeztetett arra, hogy a dohány-kiskereskedelem állami újraszabályozása idején számos korábbi vállalkozó elveszítette értékesítési jogát.
Teljesen átalakulhatnak a trafikok Magyarországon
Lengyel Róbert szerint emellett több balatoni településen, köztük Siófokon is megfigyelhető, hogy
egyes dohányboltok gyakorlatilag „kiülős-kiállós” italfogyasztó helyekként működnek, ami szerinte nincs összhangban a trafikhálózat eredeti rendeltetésével.
A kezdeményezés két fő elemet tartalmaz.
- Egyrészt azt, hogy a dohányboltokra is maradéktalanul vonatkozzanak a helyi önkormányzatok alkoholeladást szabályozó rendeletei,
- másrészt pedig azt, hogy a trafikok fő tevékenysége kizárólag a dohánytermékek értékesítése legyen, alkoholt pedig ne forgalmazhassanak.
„Most ennek az áldatlan állapotnak a megszüntetését kezdeményezem, mégpedig konkrét javaslatok megfogalmazásával” – fogalmazott a polgármester. Csatárni Ernő, a térség tiszás országgyűlési képviselője a kommentek között reagált és támogatásáról biztosította a kezdeményezést.
Köszönöm a kezdeményezést és a részletes javaslatot. Fontosnak tartom, hogy minden kereskedelmi szereplőre azonos szabályok vonatkozzanak, és megvizsgálom, milyen jogalkotási lehetőségek vannak a felvetett problémák kezelésére. A választókerület lakóinak nyugalma és a tisztességes versenyfeltételek biztosítása közös érdekünk – írta.
Korábban arról is beszámoltunk, hogy a horvát tengerpartra készülők radikális változásra számíthatnak. Hamarosan nehezebb lesz alkoholos italokat vásárolni a boltokban, ezért a turisták kénytelenek lesznek a vendéglátóhelyek drágább kínálatát választani.
Hasonló szabályokat korábban Spanyolország egyes, túlzott turizmus által érintett térségeiben, valamint Portóban is bevezettek.


