Halasztás termékdíjügyben
A kormány tervének lényege, hogy 2011-től – differenciált módon –10–25 százalékkal csökkentenék a termékdíjtételeket, ám megszüntetnék a díj alóli mentesség lehetőségét, és a gyártói felelősség elvén működő s az iparvállalatok hasznosítási kötelezettségeinek teljesítését eddig átvállaló koordináló szervezetek szerepét. Utóbbit egy állami szerv venné át Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) néven.
Jogalkotási szempontból a legnagyobb gondot az okozza, miként illesszék be az államháztartás rendszerébe a hulladékkezelés koordinálását a magánszektortól átvevő OHÜ-t. A formálódó tervek szerint az ügynökség egy állami tulajdonban lévő nonprofit zrt.-ként működik majd, amelyhez a bevételek az államkincstár közvetítésével jutnak el.
A jogalkotói munka tehát lelassult, de ennek köszönhetően reményeink szerint alaposabb lesz – mondta Rácz András. Szerinte a tervezett előírások bevezetésére vélhetőleg a jövő év folyamán sor kerül. Korábban a termékdíjas rendszer átalakításának újragondolását, illetve legalább egyéves átmeneti időszakot kért több mérvadó szakmai szervezet is arra hivatkozva, hogy 2011 első negyedévére irreális a tervezett állami hulladékkezelő ügynökség beindítása. Márpedig a hulladékkezelés finanszírozásának a folyamatossága nélkülözhetetlen.
Az elmúlt években a gyártók hasznosítási kényszere és a termékdíj alóli mentesség lehetősége volt az egyik legfontosabb hajtóereje és finanszírozási forrása a hulladékhasznosító szektor fejlődésének. Szakértői számítások pedig azt mutatják, hogy az érintett cégek éves szinten mintegy 15 milliárd forintot fizetnek be a költségvetésbe termékdíj formájában, amely mellett további 15 milliárdot fordítanak hulladékhasznosításra a koordináló szervezeteknek fizetett licencdíjak formájában. Ám a tervezett változtatások és a mentesség megszűnése miatt a termékdíjak jelentette terhek – a díjcsökkentés ellenére – elérnék a 75–90 milliárd forintot, s a jövőben ennek egy részét forgathatná vissza immár az állam a hulladékkezelés területére az OHÜ megrendelései révén. NIG


