MKIK: jelképes lesz a tagdíj

Közigazgatási egyeztetésen van már a kötelező kamarai tagságot is tartalmazó új kamarai törvény. Úgy tudjuk, jelképes összegért, egységesen évi ötezer forintért lenne minden magyarországi vállalkozás a kamara tagja. A cégek továbbra sem támogatják a tagság kötelezővé tételét.

Ha minden igaz, tényleg lesz új kamarai törvénye Magyarországnak, amely valóban tartalmazza majd a kötelező kamarai tagságot a vállalkozások számára; igaz, a törvény nem az eredetileg tervezett – 2011. július 1-jei – határidőre lép hatályba, hanem csak 2012. január 1-jén. Ugyanakkor még igen sok a nyitott kérdés, nem egy közülük sarkalatosnak mondható.

A törvény tervezete jelenleg közigazgatási egyeztetésen van – tudtuk meg Parragh Lászlótól, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökétől. „A dokumentum gyakorlatilag egy kerettörvény: rögzíti a legfontosabb jogosítványokat, de sok részletet nyitva hagy, azzal a szándékkal, hogy amikor a politika át akar adni egy-egy jogosítványt, feladatot, hatáskört a kamarának, akkor azt be lehessen illeszteni a jogszabályba” – mondta el az elnök, hozzátéve: a tervezet alapelve, hogy amit kell, azt a törvény által leszabályozzák, ám amit nem feltétlenül szükséges, annak a szabályozását meghagyják a gazdasági önkormányzatnak, azaz a kamarai közgyűlésnek, küldöttgyűlésnek.

Habár nem feltétlenül a legfontosabb, ám a közvéleményt és a hazai vállalkozások zömét is a leginkább érdeklő kérdésről, a kötelező kamarai tagságról azonban intézkedik a majdani törvény. Igaz, a korábbi félelmekre rácáfolva (hogy újabb terheket ró majd az amúgy is nehéz helyzetben lévő vállalkozásokra) a tervezet majdhogynem jelképes tagdíjjal számol, azzal, hogy évi ötezer forintot kellene csupán leróniuk a tagoknak. Ezzel a kötelező tagságot, s ezt már az ügyben inkább közvetetten érintett Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára mondja, a magyar vállalkozások többsége majd tudomásul veszi, kiváltképpen, ha még szolgáltatást is kap cserébe.

Ha tényleg így lesz, akkor várhatóan változik majd a kötelező kamarai tagságról a vállalkozások többségében meglévő elutasító vélemény. A GKI áprilisi közvélemény-kutatása szerint ugyanis a cégek összességében nem értenek egyet a kamarai tagság kötelezővé tételével. A jelenleg is kamarai tagok 27 százaléka ellenzi a tagság kötelezővé tételét, miközben 26 százalék ért csak egyet vele. A tagsággal nem rendelkezőknél az ellenzők aránya még nagyobb, 42 százalék, s mindössze 7 százalék az egyetértőké. A közepes cégek jobban ellenzik a tagság kötelezővé tételét, mint a nagyvállalatok.

Parragh szerint azonban a helyzet már jobb, mint korábban volt. Egyfajta elmozdulást lát az elutasítás terén.

A kötelező kamarai tagságnak van még egy igencsak vitás vetülete, amely már a feladatokkal függ össze. Dávid Ferenc szerint elfogadhatatlan lenne, ha a kamara érdek-képviseleti feladatokra törne, s akár az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, akár egyéb béralkukban szerepet akarna vállalni. A kamarának és a klasszikus munkaadói szervezeteknek partnereknek kell lenniük s nem riválisoknak. „Ha ezeket a mezsgyehatárokat betartják, a feladatokat jól osztják fel, továbbá ha a kötelező tagdíj fejében a vállalkozások szolgáltatásokat kapnak; ha a kamara nem hatóságként, hanem partnerként működik; s ha a működtetéséhez az állami költségvetéstől a feladatokhoz rendelten kap támogatást, akkor a gazdasági és kereskedelmi kamara az állam megnyújtott kezeként mint köztestület jó szolgálja a gazdaság érdekeit és a verseny tisztaságát” – sommázta az elvárásokat a főtitkár.

Parragh mindezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy az európai országokban akkor működik jól a gazdaság, ha van egy erős kamara és egy erős munkaadói szervezet; mind a kettő a tőketulajdonosokat képviseli, s ilyen módon valahol versenytársak, de egyben szövetségesek is, hiszen azonos érdekeket képviselnek. Emlékeztetett arra, hogy a VOSZ és az MKIK tíz éve nagyon szorosan együttműködik, bár elismerte, hogy vannak határvillongások a két szervezet között.

Szerettük volna megismerni a kormányzat álláspontját az ügyben, ám részletes kérdéseinkre lapzártánkig nem kaptunk választ.

Ami a kamarai törvény tervezetének egyéb pontjait illeti, vannak olyan sarokpontjai a törvény tervezetének, amelyek még pontosításra, kibontásra szorulnak – ismerte el Parragh. Pontosítani kell a választási rendszert, illetve el kell dönteni, hogy mi legyen a városi vagy éppen a szakmai kamarákkal (mint a mérnökkamara) – mondott példákat. Ez utóbbi kapcsán Parragh határozottan leszögezte: a kettős tagság nem járható út.

Ennek a fényében is nagyon komoly problémákat vet fel a különböző kamarák és az MKIK határterületeinek a tisztázása, amelyre égetően szükség van. Példaként említette Parragh az agrárkamarát, amely – legalábbis a társadalmi vitára került agrárkamarai törvénytervezet szerint – sokkal tágabb körű tagságot céloz meg, mint ami a nevéből következne, hiszen lefedné a mezőgazdasági termelés, az élelmiszer-feldogozás és a kereskedelem területeinek a javát. Parragh szerint szakmailag ez értelmezhetetlen, s Európában egyedülálló elképzelés; tisztább lenne a képlet, ha egy egységes magyar gazdasági kamara lenne, s azon belül egy alelnök felügyelné az agráriumot.

Ráadásul javarészt nagyvállalatok a tagjaik, miközben az MKIK a kis- és középvállalkozások érdekvédelmét tűzte zászlajára a lobbizás és a tőkekivitel elősegítése mellett.

Az EU-ban a kamarák tagvállalatainak 97 százaléka kis-, két százaléka közép- és mindössze egy százaléka a nagyvállalkozás.

Ráadásul javarészt nagyvállalatok a tagjaik, miközben az MKIK a kis- és középvállalkozások érdekvédelmét tűzte zászlajára a lobbizás és a tőkekivitel elősegítése mellett.

Az EU-ban a kamarák tagvállalatainak 97 százaléka kis-, két százaléka közép- és mindössze egy százaléka a nagyvállalkozás. Vegyes gyakorlat Európában Az Európai Unió 27 országában a kamarák 70 százalékban önkéntes tagságúak – derül ki az Európai Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetsége (Eurochambres) tanulmányából. A magánjogi szervezetként működő kamarák lényege az önkéntesség, de a közjogi szervezetként működők között sem mind ír elő kötelező tagságot.

Utóbbira példa az Európai Unión belül hazánk mellett Csehország, Lengyelország és Románia. Ugyanakkor legjelentősebb gazdasági partnerországainkban – Ausztria, Németország, Franciaország, Hollandia, Olaszország – kötelező a tagság. A kamarák működését összeurópai szinten 76 százalékban a tagvállalatok finanszírozzák.-->