Logisztika

Épül a Cargo City Ferihegyen

Megkezdődött a Cargo City névre keresztelt, új árukezelő központ építése a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren pénteken.

Az első fázisban a kivitelezők egy 20 ezer négyzetméteres épületet, illetve 32 ezer négyzetméter forgalmi előteret építenek, utóbbi egyszerre két Boeing 747-es kiszolgálását teszi lehetővé. A második ütemben az árutovábbító cégek árukezelő központja épül fel.

A 32 millió eurós beruházással a budapesti repülőtér árukezelési kapacitása évi 200 ezer tonnára nő. Az új épületet a nem integrátor szolgáltatók (Qatar Cargo, Silk Way, Turkish Cargo, Cargolux és Air Bridge Cargo) használják, a TNT, a UPS, a DHL és a FedEx az 1-es terminálon maradnak.

Fotó: Budapest Airport

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója az ünnepélyes első kapavágás előtt tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy

a ferihegyi repülőtér áruforgalma az elmúlt két évben 39 százalékkal nőtt, 2017-ben 127 ezer tonna árut kezeltek, ami új rekordnak számít.

Ez a fejlődési ütem erősebb, mint az utasforgalom bővülése, ezért elengedhetetlen volt a beruházás elindítása.

A beruházás része a BUD 2020 fejlesztési tervnek, amelynek keretében a repülőteret üzemeltető Budapest Airport 60 milliárd forintot fordít a repülőtér fejlesztésére 2020-ig.

A program keretében valósult meg a múlt héten átadott új utasmóló a 2B terminálon, a repülőtéri szálloda, illetve az 1-es futópálya felújítása is.

árukezelő központ Ferihegy Cargo City Budapest Airport
Kapcsolódó cikkek