BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezrek szerezhetnek térítésmentesen jogosítványt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A mintegy 4 milliárd forintos belföldi forrásból 2400 tehergépjármű-vezető és 1600 autóbuszvezető képzése valósulhat meg a következő években – közölte Varga Mihály.

A pénzügyi tárca vezetője elmondta, a programban résztvevők a képzést követően nagyobb hozzáadott értéket adó munkaköröket is betölthetnek, ami a közúti áruszállítás versenyképességét is nagymértékben növelheti.

A gazdaság növekedésének köszönhetően az utóbbi időszakban jelentősen nőtt a foglalkoztatás a versenyszférában, miközben az ország egyes területein, bizonyos ágazatokban, munkakörökben munkaerőhiány alakult ki

– közölte a tárcavezető. A Gépjárművezető képzés munkaviszonyban állók számára II. programmal a már dolgozó személyeket célozzák meg, akiknek munkaerő-piaci helyzete képzéssel előmozdítható.

Varga Mihály pénzügyminiszter
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Varga Mihály közölte, továbbra is jelentős az érdeklődés az egyének és a munkáltatók köréből a gépjárművezetői képzésekre. A kormány ezzel a programmal is támogatja a logisztikai ágazat fejlődését, hiszen a szektor folyamatos munkaerő-utánpótlását biztosítani kell, évente 500-1000 új gépjárművezető munkába állása szükséges a meglévő hiány pótlása mellett – hangsúlyozta a tárcavezető.

A támogatás közvetlen célcsoportjába a magyarországi székhelyű logisztikai, közúti árufuvarozási és személyszállítási vállalkozások, fuvarozók tartoznak, ennek megfelelően C, C+E, D és GKI kategóriás jogosítvány megszerzését támogatják a tanfolyamok.

A jelentkezők képzése a munkáltatói szándéknyilatkozatok vagy tanulmányi szerződések benyújtása és megkötése után indulhat, a program hozzájárul a foglalkoztatás bővítéséhez, hiszen konkrét igényekre alapozott képzésekkel biztosítja a vállalatok növekedéséhez szükséges munkaerőt

– tette hozzá a pénzügyminiszter.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.