Logisztika

Májusban lezárják a Keleti pályaudvart

Hetekre bezárják a Keleti pályaudvart, a forgalomszervezéssel kapcsolatban jelenleg még tartanak az egyeztetések.

Május 13-a és 26-a között bezárják a Keleti pályaudvart. A lezárás idején a vonatokat a Keletiből más állomásokra irányítják át, más állomásokat érintő módosítások is várhatóak. A forgalomszervezéssel kapcsolatban még tartanak az egyeztetések – közölte a MÁV.

Fotó: MTI / Jászai Csaba

A vállalat közlése szerint a két hét alatt olyan karbantartási munkákat végeznek, amelyeket a vonatforgalom fenntartása mellett nem lehet végrehajtani. A beavatkozások által javulni fog a szolgáltatási színvonal, valamint a vonatok pontossága. A forgalomszervezéssel kapcsolatban jelenleg még tartanak az egyeztetések, a menetrendi változásokról idejében tájékoztatni fogjuk utasainkat.

Átalakul a Nyugati és a Keleti pályaudvar is

A MÁV elkezdi a Nyugati és a Keleti pályaudvaron a kereskedelmi szolgáltatások fejlesztését, a koncepcióba nem illő pavilonok elbontását, valamint az elkövetkezendő években ötven helyszínen hajt végre utaskomfort-javító intézkedéseket a vasúttársaság.

 

MÁV Keleti pályaudvar
Kapcsolódó cikkek