BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megoldást találtak az autósok egyik legnagyobb gondjára

A fővárosi autóvezetők ötöde hetente 30 percnél is több időt tölt el parkolóhely kereséssel, amellyel a jelentős stressz és időveszteség mellett a környezetet is terhelik: a forgalomban részt vevő autósok 30 százaléka parkolóhelyet keres, miközben napjainkban már számos lehetőség áll az egyszerű, hatékony és árban is kedvezőbb parkolásra.

Tízből hat magyar autóvezetőt az zavar a legjobban, ha nem talál szabad parkolóhelyet – derült ki a Parkl kutatásából. Az autósok elárulták, hogy melyek a városi parkolás legnagyobb kihívásai, a stressztől egészen a balesetekig: egy hazai parkolóhelykereső szolgáltatás azonban komplex megoldást nyújt ezekre a problémákra.

Túl drágának tartjuk a parkolást

A kutatás eredményei szerint a budapesti autósok negyede átlagosan heti 5-10 perc alatt lerendezi a parkolást, ötödüknek azonban fél óránál is több idejük megy el a parkolásra. Az is kiderült, hogy az autóvezetők csaknem 80 százaléka távolság alapján választ parkolóhelyet, de számít a hely mérete, a parkoló elhelyezkedése, és az ár is: a válaszadók többsége nem elégedett a fővárosi parkolás árával, 50 százalékuk pedig kifejezetten elégedetlennek vallotta magát.

Fotó: AFP/ Kisbenedek Attila

A városi autóvezetés komoly stresszel is járhat

A magyar autóvezetők negyede nem érzi biztonságban az autóját, ami nem véletlen: a nők több mint 20 százalékát, a férfiaknak pedig közel 17 százalékát érte már baleset parkolóhely keresése közben, sőt, csaknem tizedükkel ez már többször is előfordult.

Emellett nem elhanyagolható a parkolás okozta stressz mértéke sem: tízből több mint hét válaszadó számára okoz stresszt, ha nem talál megfelelő parkolóhelyet, közülük pedig ketten pedig ezt a helyzetet a lehető legstresszesebbnek ítélik meg.

A kutatásból kiderült, hogy a magyar autósokat leginkább az zavarja, hogy nehéz parkolóhelyet találni, azonban a forgalmi dugók, a többi autós közlekedési stílusa, valamint a kerékpárosok és gyalogosok is feszültséghez vezetnek.

A megoldás már létezik

Egy teljes mértékben hazai fejlesztésű applikáció megoldást nyújt a városi autósok leggyakoribb problémáira: az ingyenesen letölthető Parkl alkalmazást már számos fedett parkolóban és szabadtéri parkolóhelyen használhatjuk, többek között irodaházakban, mélygarázsokban és minden közterületi fizetős zónában.

Az applikáció térképén csak azokat a helyszíneket látjuk, ahol biztosan van szabad parkolóhely, a kedvező parkolási díjak és a papír-, illetve készpénzmentes rendszer pedig számos előnyt biztosít azoknak, akik gyakran parkolnak Budapest belső kerületeiben.

Ha a parkoláshoz az applikációt vesszük igénybe, a számlázás előzetes zárolás nélkül perc alapon történik, így a végösszeg is kedvezőbb lehet, arról nem is beszélve, hogy a forgalomban töltött percek csökkenésével a környezetünkért is teszünk

– foglalta össze Somogyi Zsolt, a Parkl ügyvezetője.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.