Logisztika

Jövőre 6,7 millió utast szállítana Magyarországon a Wizzair

Magyarországon 5,65 millió utassal terveznek a tavaly 5,22 millió után. A jövő évi tervek már 6,7 milliós kapacitással számolnak.

Az év végére 15 százalékkal, 40 millió fölé tornázza utasait számát a Wizzair – jelentette be Stephen Jones. A Wizzair vezérigazgató-helyettesének tájékoztatása szerint idén június és augusztus között 11,7 millió utast szállítottak, többek közt az időszakban üzembe állított 6 új repülőgéppel. A nyári időszakban 64 új járatot jelentettek be, így már 700-at is meghaladja a járatok száma.

Összességében a Wizz 119 géppel 44 ország 151 repülőterére repül, a társaságnak 25 bázisa van. A társaság a jelenlegi 119 gép mellé további 271 239 üléses Airbus A321neo repülőgépre van kötelező átvétellel bíró megrendelést adott. Az új gépek 20 százalékkal kisebb üzemanyag fogyasztással és 50 százalékkal kisebb zajjal és nitrogén-dioxid kibocsátással bírnak, mint az eddigi fő Wizz gép, az A320 CEO-k. A Wizz-nek 2028-ra 300 gépe lesz, amelynek több, mint 2/3-a Neo lesz. Az új gépeket a Wizz koncentráltan, 1-1 bázisra helyezi, azaz nem szórja szét a bázisok között – ezt vélhetően szervizelési/kezelési okból teszi így a társaság, illetve azért, mert bizonyos repülőterek nem alkalmasak a Neo gépek fogadására.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Magyarországon Budapesten és Debrecenben 16 repülőgépet helyezett el a Wizz, a központi irodában, hazánkban összpontosuló könyvelésén és képzési központjában és a bázisokon 900-nál több munkavállalója van a társaságban, a légitársaság ugyanakkor közvetetten 5000 munkahelyet biztosít Magyarországon.

Itthon Magyarországon 5,65 millió utassal terveznek a tavaly 5,22 millió után. A jövő évi tervek már 6,7 milliós kapacitással számolnak

A társaság 14. budapesti repülőgépe is segít abban, hogy a légitársaság jövő júniustól Brüsszel fő repülőterére és két ukrajnai településre Harkovba és Lvovba is repüljön. Brüsszelbe a fő repülőtérre, a Zaventemre napi járatot indít a Wizz, az eddigi 2 Brüsszel Charleroi járatot megtartják – mondta a Világgazdaságnak Stephen Jones. Harkovba és Lvovba heti két járat indul, ami azt jelenti, hogy az ukrán járatok évi 40 ezer utazót tudnak majd kiszolgálni. A két új út mellett a társaság Budapestről továbbra is repül majd Kijevbe és Odesszába.

A társaság növeli járatai számát. Jövő nyártól 3 helyett 5 járat repül majd az új Edinburgh-i desztinációra, a napi két járat mellé további négy napon 3. is csatlakozik Eindhovenbe, míg Szentpétervárra a heti 5 helyett immár napi járat repül majd jövő júniustól. A Wizz üzent a budapesti járatait ősztől Tel-Avivval bővítő Ryanairnek, nem adják az üzletet – így az izraeli városba a heti 14 helyett 17 járat indul majd. A változásokkal a teljes magyar útvonalhálózat 30 országba 86 útvonalat jelent majd.

turizmus Airbus A321neo repülés Wizz Air
Kapcsolódó cikkek